MTI • 2023. február 24. 17:26
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlást adott ki pénteken, amely szerint nem javasolja a Merck gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, Lagevrio márkanéven forgalmazott molnupiravir, szájon át szedhető gyógyszer alkalmazását.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség 2021. november 19-én ajánlotta a gyógyszer alkalmazását a koronavírussal fertőzött felnőttek gyógykezelésére.
Az uniós gyógyszerügynökség pénteki közleményében azt írta: "javasolja a koronavírus-fertőzött felnőttek kezelésére szánt Lagevrio gyógyszer forgalombahozatali engedélyének elutasítását".
Indoklásukban közölték, a gyógyszeripari vállalat által szolgáltatott adatok értékelése során az EMA humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) arra a következtetésre jutott, hogy nem lehet kimutatni a molnupiravir (más néven MK 4482 vagy Lagevrio) nevű gyógyszer előnyeit a koronavírus-fertőzésben szenvedő felnőttek kezelése során.
Az adatok összessége alapján nem lehetett azt a következtetést levonni, hogy a Lagevrio csökkentheti a kórházi kezelés vagy a halál kockázatát, vagy azt, hogy lerövidítheti a betegség időtartamát, vagy a gyógyulás idejét a súlyos betegség kockázatának kitett felnőtteknél. Ezen túlmenően nem lehetett azonosítani a betegek azon csoportját sem, amelynél a Lagevrio előnye kimutatható - közölték.
Az uniós ügynökség úgy véli, hogy a koronavírus-fertőzöttek kezelése esetében nem állapítható meg, hogy a Lagevrio előnyei felülmúlnák a kockázatokat, ezért a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének elutasítását javasolta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az engedélyt kérelmező vállalat, a Merck Sharp & Dohme B.V. a vélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül kérheti az ajánlás felülvizsgálatát - tették hozzá.
A Merck 2021 októberének elején jelentette, hogy molnupiravir nevű gyógyszere felére csökkenti a halálozás vagy a kórházba kerülés kockázatát a koronavírusos pácienseknél. A gyógyszergyár közölte továbbá: azt is kutatja, hogy a molnupiravirt lehet-e a vírus terjedésének megelőzésére használni olyan háztartásokban, melyeknek egyik tagja már megfertőződött a kórokozóval.