Ezernél is több tanulmány bizonyítja: ezekre a magyarokra a legveszélyesebb a koronavírus

MTI2023. február 22. 07:01

z ELTE TTK kutatói a súlyos Covid-19 betegséggel kapcsolatos több mint ezer tanulmányt dolgoztak fel, amelyekből kiderül, hogy melyek a rizikófaktorok, illetve milyen okai lehetnek a betegség eltérő erejű lefolyásának. Mint az ELTE keddi közleményében írták, a koronavírus-járvány az egész világot sújtotta, de a megbetegedések és a halálozások száma nagyon egyenlőtlenül oszlik meg a földrajzi régiók között, és az egyéni kockázatot jelentősen befolyásolta a fertőzött egyén, a fertőző vírustörzs, illetve a környezet néhány tulajdonsága.

A Covid-19 klinikai lefolyása és kimenetele igen változatos. Annak a megértése, hogy egyes emberek miért esnek át a fertőzésen tünetmentesen, míg mások az életüket vesztik, mind a betegség gyógyításához, mind a járvány kordában tartásához elengedhetetlen. Zsichla Levente, az ELTE biológia szakának hallgatója és témavezetője, Müller Viktor, a TTK Biológiai Intézetének docense több mint ezer tanulmányt elemeztek, hogy átfogó képet adjanak arról, milyen folyamatok hogyan befolyásolják a Covid-19 súlyosságát az egyén szintjén.

Tanulmányukban, amely a Viruses című tudományos folyóiratban jelent meg, egyebek mellett részletesen vizsgálták a demográfiai tényezők szerepét (életkor és biológiai nem, illetve ehhez kapcsolódóan a terhesség), a betegség kölcsönhatásait más fertőző és nem fertőző háttérbetegségekkel, valamint a genetikai polimorfizmusok, az életmód, a mikrobióta és a kialakult immunmemória befolyását. Ezen túl áttekintették a koronavírus genetikai változatosságának, valamint az olyan környezeti tényezőknek a hatását, mint a légszennyezés és a társadalmi-gazdasági helyzet.

Vizsgálatukból többek között kiderült, hogy a magas életkor a Covid-19 halálozás legerősebb kockázati tényezői közé tartozik. Ezt a hatást először 2020 elején jelentették, és azóta számtalan kutatás erősítette meg. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy felnőtteknél a halálozás kockázata körülbelül minden 6-7 életévente megduplázódik, és (a világjárvány első nagy hulláma esetében) a 65 és 75 év közötti korosztálynál már meghaladta az 1 százalékot. A jelenségért felelős lehet a tüdő szöveteinek és az immunrendszernek az öregedése, és a korral járó steril szisztémás gyulladási szint megemelkedése is.

A krónikus betegségek egy része is növeli a súlyos Covid-19 kockázatát, ugyanakkor akadnak kivételek és ellentmondásos esetek.

Míg az elhízás, a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség, a krónikus vesebetegség, illetve szív- és érrendszeri megbetegedések biztosan kockázatnövelő rizikófaktornak számítanak, addig több immunológiai, neurológiai és mentális megbetegedés esetén az eredmények a mai napig nem egyöntetűek. A tüdőbetegségeken belül is akad ilyen ellentmondás.

Az adatok alapján a férfiak körülbelül kétszer magasabb kockázattal érintettek a súlyos kimenetelű Covid-19 fertőzésben, és nemcsak az idősek között, hanem életkortól függetlenül is. Mivel más vírusos légúti megbetegedések (például influenza) és fertőző tüdőgyulladás esetén is mutattak ki hasonló összefüggéseket, így ennek a mechanizmusa valószínűleg nem kizárólag a Covid-19-re jellemző. Több X-kromoszómához köthető gén szerepe és más, az immunrendszerben kulcsszerepet betöltő gének eltérő kifejeződése húzódhat meg a jelenség hátterében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az összegzés szerint a nők körében a súlyos kimenetelű Covid-19 betegség kockázata kisebb, mégis nagyobb arányban megfigyelhető a poszt-Covid-19 szindróma kialakulása. A terhesség pedig külön kockázati tényezőt jelent a fertőzés lefolyására, a terhes fertőzött nőknél gyakrabban alakul ki terhességi magasvérnyomás-betegség, gyakrabban kerülnek intenzív osztályra, és a következmények a magzatot/csecsemőt is érinthetik.

A rossz társadalmi-gazdasági helyzet, így a szegénység, a rossz lakhatási körülmények vagy az etnikai kisebbséghez tartozás több országban kimutatott kockázati tényező. Kevéssé meglepő, és a kutatási eredmények adatokkal is alátámasztják, hogy a rendszeres fizikai aktivitás és az egészséges táplálkozás jótékony hatással van az általános egészségre és a Covid-19 kimenetelére is, míg a túlzott alkoholfogyasztás növeli a súlyos betegség kockázatát.

Mint írták, annál meglepőbb viszont, hogy a légzési funkciókat jelentősen károsító dohányzás hatása a SARS-CoV-2 fertőzés klinikai kimenetelére a mai napig eldöntetlen. Ezzel szemben a nagy koncentrációjú szállópornak való hosszútávú kitettséget egyre több kutatás hozza kapcsolatba a súlyos koronavírus-betegséggel - olvasható az összegzésben.

Címkék:
egészség, fertőzés, egészségügy, magyarország, kutatás, betegség, életkor, terhesség, elte, koronavírus, eredmények, tanulmány, covid-19, covid,