Reagált a Belügyminisztérium az orvosok ultimátumára: szerintük, ők nem hibáztak

Pénzcentrum2023. február 5. 09:35

Hosszútávú, kormányokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ennek kikényszerítésére pedig nyomásgyakorló eszközök bevetésére kéri az orvosokat. Reagált a Belügyminisztérium, szerintük méltatlan a támadás.

Mint arról tegnap a Pénzcentrum is beszámolt, kormányzati ciklusokon átívelő egészségügyi stratégia kialakítását követeli a Magyar Orvosi Kamara (MOK), ennek kikényszerítésére pedig nyomásgyakorló eszközök bevetésére kéri az orvosokat.  A háziorvosok képviselői úgy döntöttek, hogy letétbe helyezik feladatellátási szerződésük felmondását és/vagy elzárkóznak az új ügyeleti szerződésük aláírásától, a szakellátásban dolgozó orvosok pedig úgy határoztak, hogy az önként vállalt többletmunkára vonatkozó szerződésük felmondását helyezik letétbe - ismertette az alelnök.

A küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Kincses Gyula, a kamara elnöke elmondta, a tavaly év végén elfogadott egészségügyi törvény és az ahhoz kapcsolódó rendeletmódosítások nemhogy csillapítják, hanem növelik az ellátórendszerben most fennálló zavarokat. Hozzátette, a döntéshozóknak többször jelezték a kifogásaikat, és megoldási javaslatokat is tettek, ám ezeket érdemben figyelmen kívül hagyták. A Belügyminisztérium azonban minderre az RTL Híradónak úgy regált,

folyamatosak voltak az egyeztetések az orvosi kamarával, az új típusú ügyeleti rendszerben a MOK javaslatait szinte kivétel nélkül átvezették. Sőt, a MOK háziorvosi csoportjának a vezetője korábban elfogadhatónak tartotta az új szerződéseket. 

Címkék:
orvos, orvosi ellátás, kamara, szerződés, magyar, stratégia, belügyminisztérium, orvoshiány, mok,