Érik a baj az egészségügyben: tömeges orvosfelmondás jöhet Magyarországon

Pénzcentrum2022. december 8. 08:29

4500 orvos kész letétbe helyezni a felmondását az egészségügyi átalakítások miatt - mondta a Magyar Orvosi Kamara alelnöke. Jövő év elején rendkívüli közgyűlést tartanak, hogy a további tiltakozásról döntsenek.

Rendkívüli országos küldöttgyűlöttgyűlést hív össze 2023 elejére a Magyar Orvosi Kamara, miután három nap alatt mintegy nyolcezer orvos reagált a gyors felmérésükre, mondta Álmos Péter alelnök a Népszavának. Itt dönthetnek majd arról, az orvosok milyen tiltakozó akciót támogatnak arra reagálva, hogy az egészségügy átalakításáról szóló törvény elfogadását megelőzően nem vette figyelembe észrevételeiket a kormány.

4500 orvos nyilatkozott úgy, hogy hajlandó letétbe helyezni a felmondását, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka szerződéseikről állították ugyanezt

- mondta a szakember. A válaszolók mintegy harmada az alapellátásban, a többség szakrendelőben, illetve kórházban dolgozik. A kamara arra kéri majd a köztársasági elnököt, küldje vissza megfontolásra a törvényt a jogalkotóknak, hogy „egy olyan törvény születhessen, amely mögött van szakmai konszenzus.” Az alelnök azt tartja a legnagyobb problémának, hogy „az orvostársadalom megkerülésével a gyógyítókra hárítanak olyan problémákat, amelyek veszélyeztetik a betegbiztonságot”.

Címkék:
egészség, orvos, orvosi ellátás, kamara, egészségügy, törvény, felmondás, orvoshiány, orvosi kamara, orvosok,