Aggódik az új COVID-hullám miatt Zacher Gábor: újra kötelező lehet a maszkviselés Magyarországon

Pénzcentrum2022. július 28. 18:31

Július közepén átesett a koronavírus-fertőzésen Zacher Gábor. A mentőorvos tüneteiről és a gyors felépülést jelentő antitest-terápiáról mesélt. A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa a hazai járványhelyzetet is értékelte – írta meg az Index.

Most, júliusban esett át az első koronavírus-fertőzésén Zacher Gábor, aki egy megfázás miatt inkább teszteltette magát és kiderült, hogy pozitív. A mentőorvos szerencsére négyszer be lett már oltva, így enyhe tünetekkel vészelte át a megbetegedést.

Zacher kiemelte, hogy vannak, akik másodszorra, vagy akár harmadszorra esnek át a betegségen, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy minél többször esünk át rajta, annál könnyebben vészeljük át. Az viszont a főorvos szerint továbbra is igaz, hogy a vírus mindig tartogat valamilyen rejtélyt az egészségügy számára. Addig pedig, amíg a világ egyes részein mindössze 10 százalék az átoltottság mindig fel fog bukkanni egy újabb variáns.

Arra a kérdésre, hogy összességében tart-e már ott Magyarországon a járványhelyzet, hogy óvintézkedéseket kelljen bevezetni elmondta, hogy ahogyan már kollégái is hangsúlyozták nagyon fontosnak tartja, hogy újra kötelező legyen a zárt téren való maszkhasználat. De ezt szerinte rövid időn belül be is fogják vezetni.

Címkék:
kötelező, egészségügy, koronavírus, világ, zacher, koronavírus-járvány, koronavírus-világjárvány, koronavírusjárvány, arcmaszk, maszk viselése,