Súlyos jelentés: rengeteg az összetört, szuicid hajlamú gyerek a pandémia óta

Pénzcentrum2022. június 27. 10:14

Egyre többen és egyre fiatalabban keresik Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány segélyvonalát, és nem azért, mert hamar jutnak telefonhoz a gyerekek. Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal szakmai vezetője a hvg360-nak arról beszélt, nem csak a gyerekek nincsenek jól, de a felnőttek sem. 

„Néha annyian várnak a csetszobában, hogy az ügyelet végéig nem is tudunk mindenkivel beszélni” – mondta a lapnak Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a gyerekek által hívható Lelkisegély-szolgálatot működtető Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője. A koronavírus-járvány óta egyre többen keresik őket cseten: akkor a kényszerű összezártság miatt nehezebb volt telefonon beszélgetni, de amúgy is vannak olyan súlyú történetek – akár szexuális - bántalmazások, öngyilkossági gondolatok, félelmek és szorongások, amit könnyebb egy gyereknek leírnia, mint szóban elmesélnie.

Reményiné azt mondja, soha annyi szuicid tartalmú megkeresést nem kaptak, mint tavaly. Az összesítésük alapján 1308 megkeresésük volt öngyilkossági gondolatok, 283 öngyilkossági kísérlet miatt, valamint 669 esetben önsértés miatt keresték őket. A szakértő azt mondta,túl gyakran előfordul, hogy kiderül, még a szakemberek sem tettek gyermekvédelmi jelzést, sokszor ők az elsők, akik a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat felé jelezve mozdítják előre az együttműködést a gyerek és családja érdekében. 
 

Címkék:
gyerek, gyermek, gyermekvédelem, szakértő, gyermeknevelés, szakemberek,