Óriási a baj a magyar szülészeteken: magukra hagyták a kismamákat?

Pénzcentrum2022. június 24. 14:15

A lényeg, hogy a kismamák biztonságban érezzék magukat, legyen bizalmuk a kórház és a szülést levezető stáb iránt, ha már nem választhatnak orvost maguknak - mondta a szakértő.

Bizonytalanságban vannak hagyva a kismamák Rékassy Balázs szerint, miután már lassan másfél éve kivezették az egészségügyből a hálapénzt, ami azzal is jár, hogy a nők már nem dönthetnek arról, melyik orvossal szülnek. A helyzet rendezésére azonban lennének megoldások az egészségügyi szakközgazdász szerint, ezeket ismertette a Reggeliben.

A szakértő felvázolta: korábban általában az történt, hogy a kismama terhesgondozásra járt, ott bizalmi viszony alakult ki közte és az orvosa között, ezért hozzá ment szülni. Ebben természetesen az orvos is érdekelt volt, mert a szülés után zsebre tehette a borítékot – tette hozzá. Rékassy Balázs szerint mindenképpen üdvözlendő, hogy a hálapénzt kivezették, de gond, hogy a nők már nem választhatnak orvost maguknak. 

A lehetséges megoldások között említette a szülésznők és a szakszemélyzet bérének emelését, „hogy számukra is vonzó legyen ez a szakma”, másrészt, hogy a kórházak teremtsék meg annak lehetőségét, például nyílt napok által, hogy a kismamák megismerjék a szülészeti osztályokat, és lehessen kapcsolat a terhesgondozást végző orvos és a szülészeti osztály között. Kiemelte még a szakmai protokollok összeegyeztetését, mert most más a protokoll például egy fővárosi egyetemi klinikán, és más egy vidéki kórházban. 

Rékassy Balázs hozzátette: jó ötletnek tartaná azt is, hogy a magánegészségügyi ellátáshoz hasonlóan az állami kórházakban is lehessen plusz pénzt kérni plusz szolgáltatásokért. Legyen nagyobb ára annak, ha a kismamának más igényei vannak, és ez máris többletbevételt jelentene a kórházaknak, amiket fel lehetne használni különböző célokra. A szakértő célszerűnek látná azt is, hogy az orvosokat ne az egészségügyi rendszerben ledolgozott évek után fizessék, hanem differenciált bérek legyenek, teljesítmény alapon legyenek kifizetve. 

Címkék:
kórház, orvos, orvosi ellátás, szülés, hálapénz, szakértő, kismamák,