Megrohanták a patikákat a magyarok: őrült összegeket költöttünk gyógyszerre

Pénzcentrum2022. május 9. 10:15

A pandémia kitörése óta a március havi gyógyszerköltés a legmagasabb, ami idén rekordot döntött: 53 milliárd forinton állt meg a patikai forgalom, írja a Világgazdaság a Hiflylabs Zrt. adataira hivatkozva.

A támogatott vényköteles gyógyszerek patikai forgalma idén márciusban 53 milliárd forintra rúgott, ami az elmúlt két év legmagasabb értéke. Ez azt jelenti, hogy a forgalom az előző hónaphoz képest több mint 12 százalékkal, tavaly márciushoz képest pedig 3,6 százalékkal emelkedett.

Idén, a tavasz első hónapjában országosan naponta körülbelül 561 ezer doboz receptköteles gyógyszert váltottak ki a patikákban a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Ez csökkenést mutat az elmúlt két év adataihoz képest: tavaly ez a szám 572 ezer volt, míg a pandémia kitörésekor 721 ezer.

A koronavírus-járvány hullámainak alakulása úgy alakította a forgalmi változást, hogy a lakosság nagyobb összegű gyógyszerköltése mindig márciusra esett

– árulta el a VG-nek Farsang Bence, a Hiflylabs adatelemzője. Az adatok szerint az eladási számok visszaesését részben az okozza, hogy a legnagyobb arányban azok vesztették életüket a járvány során, akik krónikus betegséggel küzdöttek.

Címkék:
gyógyszer, járvány, milliárd, vényköteles, pandémia,