Így vesztegethető meg egy orvos: börtönt érhet pár százezer forint

Pénzcentrum/MTI2022. február 11. 18:04

Megbízhatósági vizsgálat alapján vádat emeltek egy budapesti pszichiáter ellen vesztegetés elfogadása miatt 

A vizsgálat során a szolgálat munkatársa, a tárgyalótiszt megjelent a főorvos rendelésén. A tárgyalótiszt előadta, egy ismerőse ajánlására kereste fel az orvost, mert börtönbe kell vonulnia novemberben. Üzleti ügyei intézése miatt azonban a büntetés letöltése alól fél év halasztásra van szüksége, és ennek elintézéséhez az orvos segítségét kérte. Azt is közölte az orvossal, hogy egészségügyi problémája, illetve tényleges indoka a halasztásra nincs, viszont az orvos segítségnyújtásáért hálás lenne.

A főorvos közölte a tárgyalótiszttel, hogy az egészségügyi nyilvántartásban kórelőzmény-kutatást végez. A tárgyalótiszt ekkor azt mondta, nem magyar állampolgár, korábban nem kezelték, illetve magyar taj-számmal sem rendelkezik még, azt várhatóan a következő héten kapja meg, az orvos erre a kórelőzménykutatást félbehagyta. Az orvos a taj-szám és a kórelőzmény hiányában azt a megoldást ajánlotta, hogy a magánrendelésén keresse fel őt a ,,beteg”, ahol visszamenőlegesen rögzít kettő-három hónappal korábbi, valótlan kórtörténetet, majd november elején ez alapján kiállít olyan, valótlan tartalmú igazolást, amely szerint a tárgyalótiszt négy-öt hónapja kezelésen vesz részt.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az orvos ellen önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt. Az ügyészség indítványozza, hogy a bíróság ítélje a vádlottat börtönre és pénzbüntetésre, valamint határozott időre tiltsa el az orvosi foglalkozástól. A börtönbüntetés végrehajtásának felfüggesztésére az ügyészség csak akkor lát lehetőséget, ha a vádlott a bűnösségét az előkészítő ülésen beismeri – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Címkék:
orvos, hálapénz, magyar, ügyészség, főügyészség, szolgálat,