MTI • 2021. november 26. 18:03
Csak Európában legkevesebb félmillió ember életét menthette meg a koronavírus elleni oltás - írta csütörtökön ismertetett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koppenhágai székhelyű európai irodája.
A WHO-dokumentum szerint az oltási kampány kezdete óta egyedül a 60 évesnél idősebbek korcsoportjában, 33 európai országban 470 ezer ember életét sikerült megmenteni az oltás révén, amely segít megelőzni a legsúlyosabb tünetek kialakulását. A becslés a fiatalabb korosztályokra vonatkozó adatokat nem is tartalmaz.
A WHO összesítéséhez az európai régióhoz tartozó 53 ország közül húszból - köztük Németországból, Törökországból, Hollandiából és Oroszországból - nem álltak rendelkezésre adatok.
Az Egészségügyi Világszervezet számításai szerint Nagy-Britanniában 160 ezer, Franciaországban pedig 39 ezer ember életét sikerült megmenteni a védőoltásokkal.
Hans Kluge, a WHO regionális hivatalának elnöke ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a védőoltások pontosan azt teszik, amire hivatottak: "életeket mentenek azzal, hogy nagyfokú védelmet nyújtanak a betegség súlyos lefolyása, illetve az elhalálozás ellen".
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyes országokban az oltások nélkül kétszerese lenne a halálozási szám
- tette hozzá. Az Európai Unió lakosságának 67,7 százaléka kapott oltást eddig. Az egyes tagállamok között ugyanakkor jelentős eltérések vannak az átoltottság szintjét illetően. Portugáliában ez a mutató 86,7 százalék, de például Bulgáriában mindössze 25 százalék.