Többet árt, mint használ: hiába akarsz jót, erre inkább ne szokjon rá a gyerek

Pénzcentrum2021. október 4. 16:47

Nehéz dolga van a szülőknek, amikor a gyermek szórakoztatásáról van szó. Iskola alatt, de a szünetekben is sokan nem tudnak mindig új szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget kínálni a család legkisebb tagjainak, így növekszik a gyerekek képernyő elött töltött ideje is.

Már egészen kiskortól megszokják a gyermekek azt, hogy van internet, tablet és okostelefon a házban. Az amerikaiak körében 8 éves kor alatt is sokan rendelkeznek saját okoseszközzel, azonban egyre több vita övezi ezt, hiszen kutatások arra mutatnak, hogy a túl sok képernyőidő ártalmas a kicsikre.

Persze, nem csak a legkisebbeknek van ezzel gondja, hiszen a szülők, felnőttek számára is nehéz elszakadni a készülékektől, ugyanis

egy átlagos felnőtt akár napi szinten 11 órát is eltölt a képernyő előtt.

Van, ahol a TV megy folyamatosan a háttérben, vagy éppen a telefonunkba borolnak a családtagok a közös vacsora alatt, a kutatások pedig kimondják, hogy ez negatív hatással lehet a gyermekekre. Bár nehéz megfigyelni az összefüggéseket, az biztos, hogy a kiskorban nézett túl sok TV, mese és videó negatívan hat a viselkedésre, a figyelemre, valamint a kognitív képességekre, beszédre, írásra és olvasásra is.

Ezt teszi velünk a sok tévézés

Nehéz megfigyelni az összefüggéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen hatással van a gyermek fejlődésére a túl sok képernyő előtt töltött idő. Azonban a kutatók egyet értenek abban, hogy fontos minimalizálni a képernyőidőt, különösen a családdal töltött étkezések alatt. Bár, ahogy a Quick and Dirty tips is írja, kérdéses az, hogy a családdal töltött közös étkezések pontosan milyen hatást fejthetnek ki a még tanuló gyerekekre, mindenképpen pozitív irányba mutatnak az eredmények.

Számos tanulmány bizonyította már a hosszú (napi 2 óra vagy több) „képernyőidő” és a különböző nevelési rendellenességek, mint a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD) közötti összefüggést, bár a kutatók szerint az, hogy két dolog egyszerre jellemző ugyanazokra a gyerekekre nem feltétlen jelenti az ok-okozati viszonyt.

Néhány kutatás viszont megpróbálta bizonyítani a szimpla korreláción túlmutató, mélyebb összefüggéseket is. Egy 2441 anya és gyermekeik részvételével végzett tanulmánynak sikerült arra rámutatni, hogy az okoskészüléket és/vagy tévét gyakrabban használó 2 és 3 év közöttiek valóban gyengébb teljesítményt nyújtottak bizonyos teszteken, azonban azt nem nem sikerült bizonyítani, hogy a hosszú képernyőidő 3-5 éves korukra bármilyen fejlődési zavarhoz vezetett volna.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Dr. Jennifer F. Cross, gyermekorvos a HealthMattersnek elmondta, hogy a kicsik, különösen 3 éves kor alattiaknak fejlődése nagyon gyors. Azzal, hogy gyermekünk felfedezi a környezetét, nézi a felnőtteket ő is tanul.

A túl sok képernyő előtt töltött idő ronthatja a gyermek megfigyelő képességét, nehezebben fog figyelni a körülötte lévő dolgokra, és passzívabb lehet akkor is, ha részt kell vennie ezekben a helyzetekben.

A gyermekorvos kiemelte, hogy a 2 évesnél fiatalabb gyermekek nem tanulnak a videókból, mesékből, hiszen 2 éves korukig nem értik azt, amit látnak. Ugyanez a helyzet a beszédkészséggel is, mivel élőbeszédből, párbeszédekből többet tanulhat a gyermek.

Tényleg ekkora a baj?

Bár a képernyő nem ördögtől való, és egy hosszabb autóúton jól leköti a gyerek figyelmét, ésszerű korlátozásokkal még használhat is gyermekünknek. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) azt javaslata az, hogy a 18 hónapnál fiatalabb gyermekeket egyáltalán ne tegyünk ki a képernyő káros hatásainak, 2-5 éves kortól napi kevesebb, mint egy órát azonban már nézhetnek rajzfilmet, esetleg oktató jellegű gyermekeknek készült programokat. Az is sokat segíthet,ha a szülő egyszerre nézik ezt a gyermekkel, ellenőrizve és magyarázva a tartalmat.

Hazánkban is nagy problémát okoz a gyermekek képernyőfüggősége. Korábbi cikkünkben közöltük a Huawei Hungary 2020-as kutatásának eredményeit Magyarországon a 4-6 éves és a 7-10 éves korosztály is átlagosan 2-3 órát tölt az okoseszközök képernyője előtt.

A 10 éveseknél az 1-3 órás időintervallum a leggyakoribb, de sokan ennél is több időt töltenek a telefonokkal. A kutatási jelentés kiemeli, hogy előfordult több olyan eset is, mikor a 3 évnél fiatalabb gyerek napi 5 óránál többet tölt a képernyő előtt. A pandémia alatt végzett egyes kutatások pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy azóta jócskán megnövekedett a képernyő előtt töltött óráink száma.

Címkék:
gyerek, kutatás, fejlődés, gyermekek, képernyőidő,