Még nincs későn javítani az adóbevallást: így kell megcsinálni

Pénzcentrum2021. július 28. 16:05

Május 20-án járt le a személyi jövedelemadó-bevallások határideje. Mi van akkor, ha valaki módosítani szeretné az általa elkészített vagy automatikusan “élesedett” bevallást? Vannak lehetőségek, de nem mindent lehet utólag megváltoztatni.

Idén a 2020. évre vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások benyújtási határideje május 20-án járt le: eddig volt lehetőségük a magánszemélyeknek elkészíteni és benyújtani az adóbevallásukat, valamint, ezen a napon vált automatikusan bevallásá külön jóváhagyás nélkül a NAV által készített bevallási tervezet, amennyiben a magánszemélyek nem írták azt felül, vagy nem nyújtottak be külön szja-bevallást.

Amennyiben valaki elmulasztotta a fenti határidőt, következésképpen a NAV által készített tervezet „élesedett” és utólag jutott tudomására olyan információ, amelyet a bevallásban szerepeltetni szükséges, a hiányosság pótlását, a szükséges módosítást az adóbevallás helyesbítésével, önellenőrzésével végezheti el.

Helyesbítés és önellenőrzés

Ugyanez vonatkozik arra a magánszemélyre is, aki, habár határidőn belül elkészítette és benyújtotta a bevallását vagy elfogadta tervezetét, de utólag módosítana azon. Fontos, hogy a bevallás akkor módosítható helyesbítéssel, ha az nem eredményezi az adózó kötelezettségének változását. A bevallás önellenőrzése pedig abban az esetben lehetséges, ha a módosítás az adókötelezettség(ek) változását eredményezi. Helyesbíteni és önellenőrizni kizárólag a NAV által feldolgozott adóbevallást lehet, azaz benyújtott és a NAV által feldolgozott bevallást vagy élesedett tervezetet.

Adózói helyesbítéssel, önellenőrzéssel a törvény által megengedett választási lehetőséggel kapcsolatos döntés, mint pl. az adó 1+1%-ának felajánlása, vagy az átalányadózás nem módosítható. Azonban, adókedvezmény, mint pl. személyi kedvezmény, családi kedvezmény, önkéntes pénztári befizetés utáni kedvezmény érvényesítésére utólag is van lehetőség. Amennyiben a magánszemély elmulasztotta adóbevallásában jelölni jogosultságát a kedvezményre, azt visszamenőleg, az adóbevallás önellenőrzésével érvényesítheti elévülési időn belül, azaz 5 éven belül.

A 2020. adóévre vonatkozóan az alábbi adó- és adóalap-kedvezmények érhetőek el, amelyeket meghatározott sorrendben lehet utólag is érvényesíteni:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  1. a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye,
  2. személyi kedvezmény,
  3. első házasok kedvezménye,
  4. családi kedvezmény (a kismama és a vele együtt élő házastársa is érvényesítheti a várandósság 91. napjától).

Visszaigényelhető adó esetén a NAV a bevallás beérkezésétől számítva maximum a 30. napon utalja ki az összeget a bevalláson feltüntetett bankszámlaszámra, amennyiben az adózónak nem áll fenn adótartozása. Szintén 30 napon belül utalja el a NAV az önkéntes pénztári, nyugdíjbiztosítás vagy nyugdíj előtakarékossági számla után igénybevehető jóváírást a kapcsolódó számlára, amennyiben az adózónak nem áll fenn adótartózása. Tartozás esetén, annak rendezését követően kerülhet jóváírásra az összeg.

Külföldi befektetésekből származó jövedelmek

Érdemes kiemelt figyelmet fordítani a külföldi befektetésekből származó jövedelmek, például kamat, osztalék bevallására és a kapcsolódó adófizetési kötelezettségek rendezésére akár utólag is. A NAV az automatikus információcsere szabályozás alapján a külföldi hatóságoktól közvetlenül megkapja az ilyen jövedelmekre vonatkozó adatokat, több esetben a bevallási kötelezettséget követő években, az adóbevallás elévülési idején belül

– hívja fel a figyelmet dr. Baranyi Gábor a Deloitte adóosztályának partnere. A 2021-es év folyamán a NAV-hoz már befutottak a 2017. és 2018. évekre vonatkozó külföldi befektetésekből származó adatok. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján, az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít annak ellenőrzésére, hogy a külföldi bevétel megfelelően szerepel-e a magánszemélyek adóbevallásában. Amennyiben a bevallásban egyáltalán nem, vagy csak részben szerepelnek a külföldről származó jövedelmek, úgy a NAV jogkövetési vizsgálatot indíthat a magánszemélyekkel szemben.

Címkék:
befektetés, adóbevallás, NAV, adó, bevallás, jövedelem,