Aggasztó a helyzet a WHO szerint: küszöbön a negyedik hullám?

Pénzcentrum2021. július 3. 18:09

Tíz hét folyamatos csökkenés után ismét nőni kezdett Európában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója, a járvány újabb hullámának veszélyére figyelmeztetve.

Sajtótájékoztatóján Hans Kluge elmondta, hogy a múlt héten 10 százalékkal nőtt az újonnan regisztrált fertőződések aránya, a növekedést pedig az utazásokkal, összejövetelekkel és a társadalmi távolságtartásra vonatkozó korlátozások enyhítésével magyarázta. Kiemelte, hogy miközben Európában megjelent a járvány delta variánsa, a kontinensen még mindig milliók nincsenek beoltva, s leszögezte: elkerülhetetlen a járvány újabb hulláma, ha az emberek fegyelme lanyhul.

A világszervezet adatai szerint a kontinensen élők csupán 24 százaléka kapta meg valamelyik vakcina mindkét dózisát, az idős lakosság fele, valamint az egészségügyi dolgozók 40 százaléka pedig továbbra sincs megfelelően védve. "Ilyen számok mellett a pandémia még korántsem ért véget. Hiba lenne az ellenkezőjét feltételezni" - szögezte le Kluge. Catherine Smallwood, a WHO európai részlegének rendkívüli helyzetekkel foglalkozó vezetője szintén hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, kiemelve a teszteléseket és a kontaktkutatást, hozzátéve, hogy a járvány elleni legfontosabb fegyver az oltás.

Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési Központ (ECDC) a múlt héten azt közölte, hogy idén nyáron vélhetően a delta variáns lesz a meghatározó Európában, s a mutáció augusztus végéig akár az újonnan azonosított fertőzések 90 százalékát is okozhatja. Az ECDC szerint a delta változat (B.1.617.2) 40-60 százalékkal fertőzőbb, mint az Angliában azonosított alfa (B.1.1.7) variáns, a kutatások pedig megegyeznek abban, hogy a kétdózisú oltások első adagja csak korlátozott védelmet nyújt ellene.

Címkék:
járvány, who, korlátozások, negyedik hullám,