Na, ezért ne hagyj senkit a kocsiban a tűző napon: halál is lehet a felelőtlenség vége

Pénzcentrum2021. június 29. 16:45

Tudjuk, minden évben számtalan cikk születik arról, hogy ebben a hőségben nem szabad állatot, gyereket a parkoló autóban hagyni, de mint ahogy azt a legutóbbi, nagy felháborodást keltő váci eset mutatja, sokaknak még mindig nem sikerült megérteni, miért is olyan veszélyes ez. Pedig a kísérletek szerint még kánikula sem kell ahhoz, hogy 50 fokosra forrósodjon a parkoló autó levegője - képzeld milyen lehet így a hőségriadóban.

Már kisebb hőmérsékletnél is pokoli beszállni egy napon álló autóba, a vörös kódos hőségriadó alatt pedig gyakorlatilag elviselhetetlen akár egy percet is eltölteni egy zárt, parkoló kocsiban. Mégis évről évre hallani olyanokról, akik gyereküket, vagy állatukat hagyják a tűzforró autóban.

Legutóbb egy váci eset keltett nagy felháborodást: az anyuka hisztiző kislányát hagyta kint egy bevásárlóközpont parkolójában, ameddig ő beugrott a boltba. Szerencsére nem lett komoly baj, mire a járókelők segítséget hívtak volna, az édesanya visszatért.

Bár a gyerek megúszta ép bőrrel, a Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 41 éves nővel szemben kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Percek alatt felforr a levegő

Egy korábbi kísérlettel igazolták, hogy az autó belseje már napsütéses 21 fokban is képes akár 50 Celsius-fokig felmelegedni, miközben 38 fokos hőségben már komoly veszélye van a hőgutának, ami súlyos, akár halálos következményekkel járhat.

Hőguta pedig akkor következik be, amikor a szervezetünk belső hőmérséklete tartósan 37 Celsius-fok felett van, és képtelenek vagyunk az önhűtésre - tehát nem tudunk izzadni. A pulzus és a légzésszám megemelkedik, miközben a vérnyomás csökken és a bőr elsápad, esetleg kékes színűre változik. Végül a szervek nem kapnak elég vért és bekövetkezik a halál.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nan ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy

NE HAGYJUNK SENKIT A TŰZŐ NAPON A KOCSIBAN, AKÁR EMBER, AKÁR ÁLLAT! Nincs olyan, hogy csak öt percre, vagy csak beszaladok valamiért a boltba!

Ha a szép szó esetleg nem elég, nézd meg a Pénzcentrum korábbi emberkísérletét:

Címkék:
autó, kánikula, nyár, veszély, forróság, parkoló, hőguta,