Így készülj az oltásra: a legtöbb magyar ezzel nem is számol

Horváth Zsolt Benjámin2021. április 8. 17:00

Bár a szakértők tanácsa szerint bármelyik oltás jobb, mint a vírusfertőzés, azért mindegyiknek lehetnek mellékhatásai. Jó esetben ezek enyhék, de még így is sok kellemetlenséget szülnek. Ezért nem árt felkészülni az oltakozásra, az immunerősítés egyik legegyszerűbb módja pedig az étrendünk átalakítása. Mutatjuk, mit egyél, ha oltásra készülsz, vagy már abból lábadozol.

Húsvét előtt Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely miniszter is a 2,5 millió oltás beadását jelölte ki elérendő célként a magyarországi korlátozások feloldásának megkezdése előtt. A bejelentéssel összhangban az oltási folyamat is felgyorsult. Sok magyart hívott a hétvégén háziorvosa az oltakozással kapcsolatban, és a hátralévő regisztráltak is joggal számíthatnak rá, hogy az elkövetkezendő hetekben sorra jutnak

Az oltásokra azonban testünk számos válaszreakciót adhat, ami önmagában jó jel, hiszen azt jelzi, a szervezetünk elkezdte az immunitás kiépítését a koronavírussal szemben. A fejfájás, hidegrázás, izomgyengeség és egyéb tünetek ettől függetlenül rettentő kellemetlenek, és ha csak pár napra is, de roppant mód megnehezítik mind munkavégzésünket, mind kikapcsolódásunkat.

Ezt igyuk és együk, ha oltásra készülünk

Több féle vakcina felvétele után is általános panasz a láz és annak kísérőtünetei. Bármelyik oltóanyagot kapjuk tehát, az általános tanács az, hogy pihenjünk sokat, és ha szoktunk sportolni, azt is függesszük fel egy időre. A szakértők ehhez egyre gyakrabban hozzáteszik, hogy az étrendünkkel is segíthetünk magunknak túllendülni ezen az időszakon.

Gyömbér tea a hányingerre

A gyömbér bizonyítottan jó hatással van a gyomorbántalmakra. A gyömbér tea ráadásul akkor is egyszerűen elkészíthető és olcsó, ha házilag csináljuk.

Figyeljünk a proteinbevitelre

A védettséget szervezetünk úgy fejleszti ki, hogy a vakcinában lévő hatóanyagra reagálva antitesteket és fehérvérsejteket termel. Munkáját nagyban megkönnyíthetjük a proteindús étkezéssel. A fehérjéket persze a megfelelő étkezés mellett táplálékkiegészítőkkel is pótolhatjuk.

Hidratálódjunk

Legyen csapvíz, tea, vagy ásványvíz, a lényeg, hogy igyunk sokat. Az oltás által kiváltott láz könnyen kiszáradást okozhat, ha erre nem figyelünk oda.

Együnk egészséges, mediterrán jellegű ételeket

Érdemes már az oltásunk előtt pár héttel figyelni rá, hogy egészségesen étkezzünk. A mediterrán ételek például ismertek gyulladásgátló hatásukról, de néhány hétbe beletelhet, míg ez a jótékony hatás kialakul.

A mediterrán étrend alapja a nagy mennyiségű gyümölcs és zöldség, valamint a teljes kiőrlésű lisztből készült ételek, a halak, a bab és a tojás. A tej és húsfogyasztást ellenben érdemes mérsékelni. A zöldség és gyümölcsfogyasztással kapcsolatos érdekesség, hogy egy kutatás szerint

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fogyasszunk alacsony glikémiás indexű ételeket

Érdemes legalább a vakcina felvétele előtti néhány napban alacsony glikémiás indexű ételeket fogyasztanunk, hogy kontroll alatt tartsuk vércukorszintünket. Diabétesszel kapcsolatos kutatásokból kiderült, hogy az alacsony vércukorszint is segíthet elkerülni a gyulladások kialakulását. A vércukorszintünk normális szinten tartásában egyébként a zöldségek, a bab, a teljes kiőrlésű kenyerek és az alma, valamint a bogyós gyümölcsök lehetnek segítségünkre.

Csirkeleves

Egy jó csirkepaprikás, vagy zöldséges csirkeleves nem csak finom, de könnyen emészthető és tápláló is.

Az immunerősítés útja a belünkön keresztül vezet

Nehéz előre megbecsülni, hogyan reagálunk majd az oltásra, hiszen annak hatása az eddigi tapasztalatok alapján nem csak vakcinánként, de emberenként is igen eltérő.

Annyi a szakértők szerint biztos, hogy az egészséges bélflóra a megfelelő immunválaszunk kialakításának egyik alapköve. Ezért ajánlott rostdús és erjesztett ételekkel is kiegészíteni étrendünket, minimum két héttel az oltásunk előtt illetve után.

Kutatások rámutattak, hogy bizonyos probiotikumok segítik az antitestek termelését az oltások után.  Ilyenek például a kefirekben és joghurtokban megtalálható tejsavbaktériumok.

Az étrend nem minden

A szakértők szerint tehát egy gondosan felépített, egészséges étrend az oltásra való felkészülésben is segítségedre lehet. A diéta legfontosabb elemei a gyulladáscsökkentő hatással bíró ételek, mint a gyümölcsök, a zöldségek és a halak. Nem érdemes sok húst fogyasztani és az alkoholt is kerüljük a vakcinázás előtti és utáni napokon, ezzel is elkerülve a kiszáradást.

Ne feledjük azt sem, hogy az egészséges életmódnak az étkezésünkön kívül számos más eleme is van. Fontos, hogy kipihentek legyünk, különösen az oltakozás napján.  Így adjuk ugyanis a legjobb esélyt immunrendszerünknek, hogy jól reagáljon az oltásra és gyorsan legyűrje az esetleges mellékhatásokat.

Címkék:
koronavírus, étkezési szokások, covid-oltás, covid-vakcina,