Ezzel sem rövidítik meg többet a nyugdíjasokat: a csodatévő termékek korának vége

Magyar Hírlap2021. április 1. 10:01

A hazai fogyasztóvédelem területén 2010 óta szemléletváltás történt, a fogyasztóvédelem a fogyasztói bizalom erősödését, a tisztességes vállalkozások támogatását szolgálja, ezáltal hozzájárul az ország gazdasági növekedéséhez. A hagyományos árubemutatós visszaéléseket szigorú törvénymódosítással sikerült szinte teljesen felszámolni - mondta Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

A 2010 óta eltelt időszakban nagyban átalakultak a fogyasztóvédelem feladatai: a digitális gazdaság fejlődése számos új kihívást támaszt a helyettes államtitkár szerint, aki elmondta a Magyar Hírlapnak: "Az e-kereskedelem éves forgalma 2011-ről 2020-ra tizenhatszorosára nőtt, tavaly minden száz, vásárlásra elköltött forintból kilenc a webáruházakhoz folyt be. Ehhez a felgyorsult átterelődéshez fokozott internetes jelenléttel alkalmazkodunk."

Keszthelyi Nikoletta beszélt arról is, hogy a a jogsértő webáruházak adatbázisában tavaly több mint hatszáz webshop szerepelt. Az honlapon két évig található meg a jogsértő honlapok neve, és az ok, amiért felkerültek a listára, illetve ha egy cég pótolja a hiányosságokat, akkor azt is feltüntetik.Ezért érdemes a gyanús oldalakra megrendelés előtt rá­keresni a Fogyasztovedelem.kormany.hu portálon elérhető felületen.

A hagyományos árubemutatós visszaéléseket szigorú törvénymódosítással sikerült szinte teljesen felszámolni. A korábbi több száz panaszhoz képest az elmúlt években már csak néhány tucat hasonló esetről érkezett jelzés. Az új módi, hogy ingyenes szűrővizsgálatot kínálva hálózzák be a főként idős áldozatokat. Az efféle visszaélésektől összehangolt hatósági akciókkal igyekszünk elvenni a kedvet, a szankciók kiszabásánál is vastagon fog a kollégák ceruzája

- ismertette Keszthelyi Nikoletta, és hozzátette: egy cégnek például tízmillió forintjába került, hogy hamis leletek kiállításával próbálta méregdrága eszközök megvásárlásába beleugratni ügyfeleit. Arról is beszélt: az online kereskedelemben is megszaporodtak a csodát ígérő termékek, az elmúlt években elvégzett 180 célzott ellenőrzés hatására a vizsgált oldalak harmada már nem érhető el Magyarországról.

A koronavírus-járvány kapcsán az államtitkár elmondta: a kényszerű boltbezárások hatására a megelőző évekre jellemző 31-33 ezer helyett tavaly mindössze 25 ezer panasz érkezett be a hatósághoz. Leggyakrabban e-kereskedelemmel, a jótállási igények érvényesítésével összefüggő ügyekben így is több mint egymilliárd forint bírságot szabtak ki a jogsértő vállalkozásokra.

Címkék:
vásárlás, vállalkozás, egészség, nyugdij, NAV, nyugdíjas, vírus, online kereskedelem, online vásárlás, növekedés, szűrővizsgálat, siker, nyugdíjasok, csodaszer, gazdasági növekedés, kap, hazai termék,