Ezt a vakcinát kaphatja meg Orbán Viktor: napokon belül oltják a miniszterelnököt

Pénzcentrum2021. február 25. 09:32

Jövő héten a védekezés irányítói is sorra fognak kerülni így, hogy megérkezett a kínai oltás - mondta Orbán Viktor. Tehát ő maga is a Sinopharm-vakcinát kaphatja meg, hiszen ő irányítja a védekezést. A kormányfő korábban azt mondta, ő a kínai oltóanyagban bízik.

Szerdai videóüzenetében utalt arra Orbán Viktor, hogy ő meikor és melyik vakcinát fogja megkapni. A helyzet továbbra sem könnyű, bár egyre több vakcinával oltanak, köztük a kínaival is Magyarországon - mondta a miniszterelnök.

Szerdán kezdünk oltani a kínai vakcinával, és jövő héten a védekezés irányítói is sorra kerülhetnek

- tette hozzá. Ebből pedig az következik, hogy maga Orbán is meg fogja kapni a kínai oltást, hiszen ő irányítja a védekezést. Orbán Viktor január végén már határozottan kiállt a Sinopharm-vakcina mellett.

Én is beoltatom magam, kivárom a sorom. A kínai vakcinát várom, én abban bízom, mert ezt a vírust a kínaiak ismerik a legrégebben

- fogalmazott a Kossuth rádióban.

Címkék:
biztosítás, járvány, vakcina, koronavírus, orbán viktor, orbán kossuth rádió,