Itt a javaslat: vissza nem térítendő támogatást, áfacsökkentést kérnek a kulturális szolgáltatók

MTI2021. február 15. 21:04

Szakértői javaslatcsomagot állított össze a magyarországi turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok megsegítésére a Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége. A javaslatban a kulturális áfa bevezetését is szorgalmazzák.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnek címzett anyaghoz eddig több mint 370-en csatlakoztak aláírásukkal - áll a közleményben. A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítését célzó javaslatcsomagban

olyan támogatási rendszer bevezetését kezdeményezik, amelynek kerete nem haladja meg az ágazatok által 2019-ben az államkincstárba befizetett adó összegét.

Levelükben a szervezetek azt kérik, hogy azok a vállalkozások, amelyek árbevétele a pandémia miatt legalább 50 százalékkal kevesebb volt az előző évi hasonló, márciustól márciusig tartó időszakénál, igényelhessenek egy egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amelynek számítási alapja az elvesztett árbevétel 20 százaléka. A javaslatban kérik továbbá hogy hatástanulmány alapján legyen kulturális áfa, ami gyakorlatilag áfacsökkentési javaslat.

Korábban a Music Hungary Szövetség megrendelésére a PwC Magyarország tanulmányt készített a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen 5 százalékra csökkentéséről, amely az anyag alapján közép- és hosszú távon is piaci alapon, a valós teljesítményt értékelve nyújt segítséget az egyes szereplőknek. Mint írták, ezzel megelőzhető lehet a több mint 40 milliárd forintos, hatalmas kulturális és társadalmi jelentőséggel bíró ágazat összeomlása.

A levélben kiemelik, hogy a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatokban résztvevők az elmúlt években jelentősen és folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá Magyarország gazdasági teljesítményéhez, az állam bevételeihez. Együttesen többszázezer embert foglalkoztatnak, megélhetést biztosítva számukra és családjuk számára. A jelen helyzetben azonban olyan negatív spirálba kerültek, amiből támogatás nélkül lehetetlen, de legalábbis rengeteg idő lesz kikerülni.

Címkék:
vállalkozás, turizmus, járvány, vendéglátás, mentőcsomag, koronavírus, magyar államkincstár, turisztika, pwc, vissza nem térítendő támogatás, kulturális adó, magyar turisztikai szövetség, pwc magyarország,