Mítoszrombolás: hatástalan lehet a csodaszernek hitt olaj

MTI2020. november 17. 16:04

Nem alkalmas a halolaj a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésére két új kutatás szerint. Ez derült ki az Amerikai Szívszövetség (AHA) kedden záruló, idén online megrendezett konferenciáján, a világ egyik legnagyobb kardiológustalálkozóján. Régi elmélet dőlhet meg, miután két nagy klinikai vizsgálat is negatív eredményt hozott.

Az omega-3 táplálékkiegészítők hatástalanok a szív- és érrendszeri problémák megelőzésére, erre utal az a tény, hogy semmi nem jelzi, hogy az omega-3 zsírsavak bármilyen hatással bírnának a kísérleti csoportban, illetve egy másik semleges eredményű kutatás is ezt támasztja alá - mondta Are Kalstad, egy norvég kutatás vezetője az AHA kongresszuson. A Circulation című tudományos folyóiratban is bemutatott norvég tanulmányban 1027 átlagosan 75 éves páciens adatait vizsgálták, akik az azt megelőző 2-8 hétben szívinfarktuson estek át.

A vizsgálat arra kereste a választ, hogy az omega-3 zsírsavak egy első szív- és érrendszeri eseményt követően az úgynevezett másodlagos megelőzés eszközei lehetnek-e. A résztvevők naponta egy kapszulában 1,8 gramm omega-3 zsírsavat vagy placebóként növényi olajat kaptak. A megfigyelés két éven át tartott.
A halolaj kapszulát fogyasztók csoportjában 108 esetben történt halálos kimenetelű vagy nem halálos szívroham, akut szívkatéteres beavatkozás, stroke, halálozás vagy kórházi felvétel szívelégtelenség miatt. Ez 21,4 százalékos gyakoriságot jelent.

A placebót kapó csoportnál 102 páciensnél történtek ilyenek, tehát az esetek 20 százalékában. Az újonnan jelentkező pitvarfibrillációkat tekintve sem mutatkozott különbség a két csoport között. A norvég eredmények egybevágnak az amerikai orvosok társaságának (JAMA) folyóiratában héten megjelent tanulmánnyal. Ezt a világ 22 országának 675 központja 13 078 résztvevővel végezte. A páciensek fele naponta négy grammnyi halolajat tartalmazó kapszulát kapott, másik fele placebóként növényi olajat.

Ebben a klinikai vizsgálatban sem mutatkozott eltérés a két csoportnál az akut szívbetegségeket tekintve. A halolajat kapó csoport 12 százalékánál következett be szívprobléma okozta elhalálozás, szívinfarktus, nem halálos kimenetelű sztrók vagy volt szükség katéterezésre, vagy kórházi felvételre koszorúérgörcs miatt.
A placebócsoportban ezen események gyakorisága 12,2 százalék volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A halolajat kapóknak viszont 24 százaléka - kétszer annyian, mint a placebót kapók - panaszkodott gyomor- és bélrendszeri komplikációkra.
A gyógyszertárakban táplálékkiegészítőként kapható omega-3 zsírsavakban gazdag halolajkapszulák valódi értékéről évek óta tart a vita, és egyre több a bíráló hang és adat a hatékonyságukat illetően.

Címkék:
vizsgálat, kutatás, betegség, hal, szív, érrendszer, tudomány, olaj, szívbetegség, sztrók, táplálékkiegészítő, klinikai halál,