Donald Trump: drákói a szigor Európában a vírus miatt, pedig ez rossz irány

MTI2020. november 2. 08:28

Európát kritizálta a koronavírus-járvány feltartóztatása érdekében elrendelt újabb korlátozások miatt Donald Trump amerikai elnök az egyik kampányrendezvényén Michigan államban vasárnap.

Az amerikai elnök drákóinak nevezte az egyes európai országokban foganatosított szigorú intézkedéseket.

Európa drákói lezárásokat rendelt el, a fertőzések és a halálesetek számai ugyan emelkednek, de szerintem ez akkor is drákói szigor

 - fogalmazott Trump a hívei előtt. Hozzátette: "most aztán majd újból mindent az elejéről kell kezdeniük. Mi az ördögöt csinálnak? Azon gondolkodom, hogy majd átmegyek és elmagyarázom nekik".

Donald Trump azt hangoztatta, hogy ő éppen most vezényli le a visszatérést a normális hétköznapi élethez, s teszi ezt úgy, hogy az országot nem zárták le.

"Elmondhatom, hogy nálunk nincs lezárás" - mondta az egybegyűlteknek, akik ovációval fogadták szavait. Ígéretet tett arra is, hogy az Egyesült Államok egyes részeit soha többé nem zárják le.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az Egyesült Államokban már több mint kilencmillió koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, a betegség szövődményeiben több mint 230 ezer ember halt meg.

(MTI/AP/Chris Carlson)

Címkék:
pénzcentrum.hu, járvány, koronavírus, trump, korlátozások,