Szövődményei lettek Vajna Timinek: teljesen kiütötte a koronavírus

Blikk2020. szeptember 11. 09:30

Nagyobb a baj Vajna Tímeánál, mint először gondolta, a koronavírus-fertőzés miatt ugyanis szövődmény alakult ki a tüdejében. Mint mondta, teljesen kiütötte a betegség, sokáig tart majd, mire teljesen felépül.

Még hetekkel a megbetegedése után is küzd a fájdalmas tünetekkel Vajna Tímea, aki a Blikknek elárulta, kezelésekre is kell járnia a tüdőgyógyászatra.

Mivel nagyon fáj még a tüdőm, valamint az egész mellkasom nyilall felül, a pulmonológiára kell mennem a visszamaradt szövődmények miatt, mert gyógykezelésre szorulok

- mondta Andy Vajna özvegye, akir külföldi utazása során, augusztus elején kapta el a fertőzést, ami miatt hatósági karanténban kellett maradnia. Azért mesél saját tapasztalatairól, hogy másokat is elővigyázatosságra intsen, mert mint az esete is jelzi, még a fiatalokat sem kíméli a betegség.

Még most sem vagyok százszázalékos, sportolni, futni egyáltalán nem bírok, mindentől kifulladok. A családommal nem találkoztam, itthon voltam egyedül, az állatokat próbáltam ellátni és takarítottam, amikor kicsit jobban éreztem magam. A céges ügyeket intéztem e-mailen, feküdtem, filmeket néztem

- sorolta Tímea, aki azt is elmondta, vannak jobb és rosszabb napok, a koronavírus károsította a tüdejét. A párja is elkapta a koronavírust.

Zoli is velem volt azon a szülinapi bulin, és sajnos ő is elkapta, de neki erősebb az immunrendszere, és hamarabb átment rajta a vírus. Sok ismerősünk tünetmentesen átvészelte, de Andy barátja, akinek a szülinapját ünnepeltük, kórházba került, mert idősebb. Ma voltam újra tesztelésen, pénteken lesz eredmény, valószínűleg tüdőgyulladásom van. Bent akartak tartani a kórházban, végül hazaengedtek

- tette hozzá.

Címkék:
biztosítás, fertőzés, koronavírus, céges buli, vajna tímea, szövődmények,