Pénzcentrum/InfoRádió • 2020. augusztus 22. 19:03
A karantén hatására világszerte, így minden bizonnyal Magyarországon is megnőtt a legális feszültségoldók és altatók forgalma, voltak, akik pedig a korábbinál több alkohol fogyasztásával igyekeztek a felgyülemlett feszültséget oldani - mondta Zacher Gábor az Inforádiónak.
Hirtelen jött, nem mi választottuk, jelentősen megváltoztatta a napi rutinunkat, és komoly hatással volt a társadalmi kapcsolatainkra - idézi Zacher Gábor szavait az Infostart.hu. A szakember véleménye szerint az emberek jellemzően ezen okok miatt nem tudtak teljes mértékben alkalmazkodni a koronavírus-járvány miatti karanténhoz. Az említettek pedig mind-mind hihetetlen mód meg tudják zavarni az ember életét. Ezért pótszerekhez nyúl, például az alkoholhoz, ami hihetetlen jó feszültségoldó, vagy altatókhoz és nyugtatókhoz - tette hozzá a toxikológus.
Magyarországi statisztika nincs, de Amerikában a szorongás és depresszió okozta betegségeknek és az ezzel kapcsolatos gyógyszerek felírásának aránya 20-30 százalékkal emelkedett - ismertette, érdekességként megjegyezve, hogy az alprazolám hatóanyagú feszültségoldó forgalma 10 százalékkal ugrott meg a karanténidőszakban.
Francia adatok szerint 20 százalékkal emelkedett a családon belüli erőszak száma is, ami szintén a megszokottól jelentősen eltérő helyzet hatása - tette hozzá Zacher Gábor. Rámutatott, folyamatosan belógunk egymás én-terébe, valamint elfogytak a napi klasszikus beszélgetési témák is, nem történt velünk gyakorlatilag semmi.
- mondta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A toxikológus szerint hiába van már mindenkinek tapasztalata a korlátozások, a karantén időszakából, egy esetleges második hullám hatása sem lesz sokkal jobb. Ugyanis ennyi idő alatt nem tudtunk hozzászokni a drámai változások feldolgozásához. Sokat segíthet odahaza a tevékenységek rendszeressé tétele, vagyis a szigorú napirend kialakítása - tanácsolta Zacher Gábor a portál beszámolója szerint.