Ez még visszaüthet: dolgozók ezrei tűntek el a magyar egészségügyből

Népszava2020. augusztus 22. 15:02

Tavaly május óta 6500 fővel kevesebben dolgoznak az egészségügyben Magyarországon. Ha jön a második hullám, a szakértő szerint ez még visszaüthet.

Tavaly május óta hat és félezer fővel, 122,4 ezerről 115,9 ezerre csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma - írta a Népszava.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta, hogy az érintettek döntően a legutóbbi hónapokban hagyták el az egészségügyet. Azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mi okozta a mostani példátlan létszámcsökkenést, de véleménye szerint a koronavírus-járvány második hullámában - ha megint több lesz a megbetegedés - ez nagyon súlyos helyzeteket teremthet.

Pénzre van szükséged? Kedvezményes személyi kölcsönökért használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A Népszava szerint az elmúlt hónapokban több olyan folyamat is zajlott, amelyek előidézhették a személyi állomány zsugorodását. Az ellátórendszer a visszarendeződés óta is csökkent kapacitással működik. A kórházak kevesebb ágyra engednek betegeket, így kevesebb alkalmazott is elegendő. Sok egészségügyi dolgozónak okozott 20-30 százalékos bevételcsökkenést a járvány elleni védekezés, a veszélyhelyzet idején ugyanis átmenetileg megszűntek a megélhetésüket biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségek.

Az első hullám idején bekövetkezett szakemberveszteség egy jelentős részét pedig a nyugdíj mellett dolgozó egészségügyiek kiesése okozhatta. A körülményekre is sokan panaszkodtak, a védőeszközökhöz hosszú hónapokig alig vagy egyáltalán nem jutottak hozzá. Az egészségügyiek veszélyezettségét jelzik a nemzetközi adatok is: 15-20 százalékuk fertőződött meg a járvány alatt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Emellett nehéznek ígérkezik a második hullám a szociális ágazatban is. Soós Adrianna szerint ott ugyanis 13 ezerrel apadt az alkalmazottak száma. Ez azért is aggasztó, mert a szociális gondozók anyagi helyzete rosszabb, mint az egészségügyi dolgozóké, "legalább százezer forinttal alacsonyabb a keresetük", és a központi egyszeri 500 ezer forintos jutalomból is kimaradtak.

Címkék:
biztosítás, egészségügy, egészségügyi dolgozók, orvosok, szociális ellátórendszer,