Megszületett a döntés: mentőövet dobtak a magyar fesztiválbiznisznek

MTI2020. augusztus 8. 18:01

A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, és 2021-ben is legyenek fesztiválok - mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán.

Elmondta: a támogatás részleteiről a Magyar Turisztikai Ügynökség ad majd tájékoztatást. A Magyar Fesztivál Szövetség és a Music Hungary Szövetség pedig közösen dolgozik azon, hogy a fesztiválszektor újraindulásának hátterét megteremtse.

Úgy fogalmazott "Magyarország fesztiválnagyhatalomnak számít". Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány a fesztiválszektort is súlyosan érintette, az egész világon, így Magyarországon is sorra maradtak el a fesztiválok.

Szinte nincs is olyan fesztivál, amelyet az eredeti tervek szerint meg lehetett volna tartani - tette hozzá. Lobenwein Norbert azt mondta, bízik abban, hogy "hamarosan újra fesztiválokon találkozunk". Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a csütörtöki kormányinfón közölte, hogy a kormány újabb, 2 milliárd 120 millió forintos csomagról döntött a könnyűzenei klubok és a fesztiválszervezők támogatására. A fesztiválok esetében 700 millió forint a támogatási keret, ezt fesztiválszervező cégenként osztják majd el.

Címkék:
pénzcentrum.hu, utazás, fesztivál, koronavírus, szentkirályi alexandra, magyar turisztikai szövetség, lobenwein norbert,