Sokkoló, mi került ezekre a fizetési papírokra: rengeteg magyar melós nézhetett nagyot

Népszava2020. július 13. 10:01

A koronavírus miatti leállások árát nagyon sok helyen a dolgozókkal fizettették meg. Többek között azzal, hogy azonnal fizetett szabadságot adtak ki, majd amikor azok elfogytak, fizetés nélkülire küldték őket - írja a Népszava.

A koronavírus miatti leállások árát nagyon sok helyen a dolgozókkal fizettették meg. Többek között azzal, hogy azonnal fizetett szabadságot adtak ki, majd amikor azok elfogytak, fizetés nélkülire küldték őket. Esetenként ráadásul úgy, hogy a dolgozók nem is tudtak róla, hogy szabadságon vannak

- mondta el a lapnak László Zoltán a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke. Sokat mondó adat az is, miszerint idén év elején munkaügyi ellenőrök sokkal több olyan esetre bukkantak, hogy a vállalatok úgy dolgoztattak munkásokat, hogy azok egyébként - papíron - szabadságon voltak.

A munkaügyi ellenőrök tavaly január és március között 588, az idén 880 munkavállaló esetében bukkantak ilyen csalásra - mondta el lapnak a szakértő. Aki mellett más szakértők is egyetértenek abban, hogy a hirtelen jött, és nagy mennyiségben kiadott kötelező szabadságok még durván vissza fognak ütni az év hátralevő részében.

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, koronavírus,