Így is ki lehet váltani a receptre felírt gyógyszereket: ezt minden betegnek tudnia kell

Pénzcentrum2020. június 19. 18:32

Az Országgyűlés döntése értelmében a veszélyhelyzet megszűnését követően is - időkorlát nélkül - megmarad az e-receptek egyszerűsített kiváltási módja, amelyhez a beteg taj-számának megadása mellett a kiváltó személyazonosságának hitelt érdemlő igazolására van szükség - közölte az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi).

Mint írják, a telemedicinális ellátások lehetősége is megmarad a veszélyhelyzet után is, így az ellátás sajátosságait és orvosszakmai indokoltságát figyelembe véve továbbra is lehet a beteg távollétében előszűrést végezni, diagnózist vagy terápiás javaslatot felállítani, távmonitoringot folytatni, gyógyszert rendelni, vagy védőnői gondozást ellátni távmonitoring eszközökkel és egyéb infokommunikációs technológiák révén hozzáférhető információk alapján.

Az Országgyűlés elfogadta a veszélyhelyzet megszűnését követő időszakra vonatkozó speciális jogszabályi rendelkezéseket. Ezek között több az egészségügyi ellátást érintő változás, az Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) korábbi szabályozását módosítja. Így a telemedicinás ellátás az EESZT-ben rögzített ellátási eseményként jelenik meg. A most elfogadott szabályozás a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napig van érvényben, azonban felhatalmazó rendelkezés biztosítja a kormánynak annak lehetőségét, hogy szükség szerint rendeletben szabályozza a telemedicinális ellátások feltételeit.

Címkék:
biztosítás, patika, gyógyszertár, e-recept, telemedicina,