Rengeteg magyar dolgozó váltott ilyen munkaszerződésre: biztos, hogy jól döntöttek?

NapiCsárt2020. június 15. 14:02

Magyarországon az elmúlt években jócskán megnőtt azok száma, akik valamilyen iparágban egyéni vállalkozókká váltak. A európai statisztikai hivatal adatai alapján a legtöbben még mindig a mezőgazdaságban és az építőiparban dolgoznak hazánkban egyéni vállalkozóként. De az utóbbi egy évben az oktatás területén is jócskán megnőtt az így munkában állók száma, míg a gyártás területéről sok ezren eltűntek. Hiába azonban az egyéni vállalkozók nagy autonómiája, illetve sokszor flexibilis munkaideje, a koronavírus-járvány okozta válság nagyon is komolyan érinthette őket.

2019-ben a 20-64 éves korosztályból 18 millióan voltak egyéni vállalkozók az EU-ban. Ők az összes dolgozó 9 százalékát tették ki akkor - írja legfrissebb jelentésében az Eurostat. A statisztikai hivatal szerint, annak ellenére, hogy az egyéni vállalkozások egyik nagy előnye, hogy az így dolgozók jelentős autonómiával rendelkeznek, illetve saját idejüket beosztva, rugalmasan dolgoznak, az új koronavírus-járvány talán ezt a réteget érintette a legdurvábban az elmúlt hónapokban. 

Ha jobban az európai számok mögé nézünk, azt látjuk, hogy 2019-ben öt egyéni vállalkozóból majd egy (19%) a mezőgazdaság, erdészet, halászat terültén dolgozott. Ezt a területet követte a nagy- és kiskereskedelem, gépjármű és motorkerékpár javítás, illetve a szaktevékenység, tudományos, műszaki tevékenységi körök, egyaránt 14-14 százalékos részesedéssel. 

Európa szerte a top hármat 11 százalékos aránnyal az építőipar követte, ami után az egészségügy és az egyéb szociális jellegű munkák következtek 7 százalékos részesedéssel. 

De mi a helyzet Magyarországon?

Hazánkban tavaly 257 500 olyan egyéni vállalkozót tartották számon, akinek nem voltak alkalmazottai. Ez messze a legnagyobb szám az elmúlt 10 évben. Az így dolgozók száma ráadásul az elmúlt években dinamikusan nőtt,

egyetlen év leforgása alatt például, 2018-2019 között, 11 500-al. De például 2017-hez képest több mint 22 000 fővel.

Ahogy Európában, úgy Magyarországon is a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat területén dolgozott tavaly a legtöbb egyéni vállalkozó, szám szerint 42 700-an voltak. Mások helyen az építőipar állt, 34 600 egyéni vállalkozóval, amit az egyéb szolgáltatói szektor követett 33 200-al.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Loading...

28 900 magyar egyéni vállalkozó dolgozott valamilyen, szakmai, tudományos, műszaki területen, amit a nagy-, kiskereskedelem, illetve a gépjármű és motorkerékpár javítás követett 26 700-al. Legkevesebben ezekkel szemben a szállás- és vendéglátóiparban dolgoztak, számszerűen 3 200-an, de szintén kevés egyéni vállalkozó működött a különböző ingatlantevékenységek, illetve a pénzügyis, biztosítás értékesítés területén is. Előbbiben 4 300-an, utóbbiban 8 400-an dolgoztak. 

Érdekesség ezen felül, hogy bár 2019-ben, ahogy ez eddigi években mindig a mezőgazdaság területén dolgozott a legtöbb hazai egyéni vállalkozó, számuk egy év leforgása alatt 2 000-el csökkent, miközben az építőiparban 5 000-el több egyéni vállalkozó dolgozott tavaly, mint 2018-ban.

Érdekes tovább az is, hogy a gyártás területéről is eltűnt majd 3 000 egyéni vállalkozó, miközben az oktatás területén 3 000-el többen álltak egyéni vállalkozónak 2018-ról 2019-re. Emellett ugyancsak nagy számban, 2 500-al növekedett az egyéni vállalkozók száma az igazgatási és támogató szolgáltatási tevékenységeket végzők között is. 

Címkék:
hrcentrum, karrier, pénzcentrum.hu, válság, koronavírus, vállakozás, egyéni vállalkozás, erdőgazdálkodás,