WHO: ekkor jöhet a második hullám Európában

Pénzcentrum2020. május 16. 15:40

Fel kell készülni egy téli második járványhullámra a WHO szerint. Ez legalább annyira súlyos helyzetet okozhat, mint az első.

Az európai országoknak fel kell készülniük a koronavírus-fertőzések második hullámára - mondta az Egészségügyi Világszervezet, a WHO regionális igazgatója a brit The Telegraph újságnak. Hans Kluge szerint a járvány második hulláma télen érkezhet meg a kontinensre, és legalább annyira súlyos helyzetet okozhat, mint az első.

Bizonyos szempontból pedig még nehezebb helyzet állhat elő, ugyanis a második hullám idején a koronavírus-járvány a szokásos influenzajárvánnyal egyszerre jelentkezhet, a két betegség tünetei ráadásul hasonlóak. A WHO tisztségviselője minderről az Európa-szerte bevezetett lezárási korlátozások enyhítése okán beszélt. Szerinte fontos szem előtt tartani, hogy most nem az ünneplés, hanem a felkészülés ideje következik.

Címkék:
biztosítás, járvány, koronavírus, who, hullám,