Mától tölthető le a kormány járványügyi nyomkövető appja: ezt figyeli az alkalmazás

MTI2020. május 13. 16:45

Mától letölthető a VírusRadar mobiltelefonos alkalmazás, amelynek tömeges használata hasznos eszköz lehet a járvány elleni védekezésben - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár kiemelte, hogy az alkalmazás használata kétszeresen is önkéntes alapon történik: egyrészt dönteni kell annak a letöltéséről, másrészt a fertőzött használó önként küldi el adatait a járványügyi hatóságoknak.

Az applikáció tömeges használatának köszönhetően az azonosított fertőzöttről megmondható, hogy a megelőző két hétben kikhez volt közel, két méteres távolságon belül, legalább 20 percig. Így felvehető a kapcsolat ezekkel az emberekkel, célzottá válik a tesztelés az elkülönítés a járványügyi protokollok, eljárásrendek szerint.

Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette, hogy az alkalmazás Android operációs rendszerrel már letölthető, és iOS-on hamarosan elérhetővé válik, erről tájékoztatják majd a lakosságot. Az alkalmazás működéséhez aktív Bluetooth kapcsolatra van szükség.

Címkék:
utazás, koronavírus, applikáció, android vírus,