Ezek az egyetemisták a járvány legnagyobb vesztesei: súlyos összegeket fizethetnek

Népszava2020. április 22. 09:00

Rosszul járnak, akik idén jól tanultak a felsőoktatásban, hogy átsorolják őket az államilag támogatott képzésre. Hiszen szinte csak azoknak a helyére kerülhetnek át a támogatott képzésbe, akiket rossz eredményeik miatt fizetőssé soroltak át. A kormányrendelet értelmében viszont ilyen idén nem lesz az egyetemeken, főiskolákon, így helyek sem szabadulnak fel.

A kormányrendelet értelmében az államilag támogatott képzéseken tanuló egyetemi hallgatók idén nem kerülhetnek át önköltséges, vagyis tandíjas képzési formába. A Népszava emlékeztet, hogy ez jó hír azoknak az egyetemistáknak, akik államilag támogatott helyen tanulnak, de tanulmányi átlaguk nem érte el a támogatás megtartásához szükséges szintet. Ám akik eddig önköltséges képzésen tanultak, de legutóbbi eredményeik alapján átkerülhetnének államilag támogatott helyekre, pórul járhatnak.

Még mindig megvan a lehetőség, hogy ősztől nekik se kelljen tandíjat fizetniük, de az átsorolt hallgatók jó része pont azoknak az állami helyére kerülhetne be, akiket gyenge eredményeik miatt fizetős képzésbe sorolnak át. Márpedig visszasorolás idén nincs, így felszabaduló hely sem. Holott tavaly nyáron több mint 8 ezer hallgatót tettek át állami ösztöndíjasról önköltséges képzésre, mert nem teljesítették a feltételeket.

Címkék:
hrcentrum, egyetem, tandíj, koronavírus, egyetemisták, átsorolás,