Mindenki megnyugodhat: ebből a húsból már van elég a magyar boltokban

Pénzcentrum2020. március 24. 08:29

Az elmúlt napokban csökkent az élő sertés átvételi ára, amely az afrikai sertéspestis miatt korábban csúcsokat döntött. Eközben a húspiacon normalizálódott a helyzet, a kiskereskedelmi láncok üzleteinek többségében a korábbi nagy felvásárlások után, a hét végén már volt elegendő sertéshús - írja a Világgazdaság.

Az elmúlt napokban csökkent az élő sertés átvételi ára, amely az afrikai sertéspestis miatt korábban csúcsokat döntött. Eközben a húspiacon normalizálódott a helyzet, a kiskereskedelmi láncok üzleteinek többségében a korábbi nagy felvásárlások után, a hét végén már volt elegendő sertéshús.

A lap szerint az élő sertés jelenlegi felvásárlási ára kilónként 520-550 forint, ami a korábbi csúcshoz képest jelentős, 20-30 forintos visszaesés, de piaci szereplők úgy vélik, jónak számít, és segíti a termelőket, akik korábban 8-9 hónapon keresztül akár száz forinttal is az önköltségi ár alatt voltak kénytelenek eladni az élő sertést.

Zsótér László, a Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója megjegyezte, hogy egy németországi sertéspestis-bejelentés például felboríthatná az európai uniós piacot.

Címkék:
vásárlás, pénzcentrum.hu, kiskereskedelem, sertéshús, koronavírus, ellátás,