Nem csökken a vásárlási láz: az áruellátás akadálymentes

Magyar Nemzet2020. március 16. 10:15

A koronavírus globális elterjedése és a hazánkban is kihirdetett veszélyhelyzet miatt egyre több magyar tesz komolyabb előkészületeket egy nagyobb járványtól tartva, azaz vásárolnak.

Az iskolák és az óvodák bezárása foglalkoztatja a leginkább a fővárosiakat, akik közül többen már megoldották a gyermekek napközbeni elhelyezését. Bár sokan halmoznak fel élelmiszerkészletet, hiánytól nem kell tartani. A nagyobb forgalom is inkább a szupermarketekre korlátozódik, a plázák konganak az ürességtől, és a vendéglátóhelyekre is jóval kevesebben térnek be - írja a Magyar Nemzet.

A hétvégén sokan csak az alapvető élelmiszerek feltankolása miatt hagyják el az otthonukat. A bevásárlóközpontok panganak, egyedül a szuper- és hipermarketekben tolonganak az emberek. Az eddigi adatok szerint az utóbbi napokban hasonló összeget költöttünk élelmiszerre, mint karácsony környékén.

A Váci úti Tescóban is sok polc áll üresen, főleg a konzerveknél és más tartós élelmiszereknél hiányzik egy-egy márka vagy termékfajta. A bolt egyik menedzsere a lap kérdésre elmondta: azért tapasztalható átmeneti hiány egy-egy termékfajtából, mert azokat keresik a vevők jobban, ám mindenből van utánpótlás.

Címkék:
bevásárlóközpont, tankolás, bevásárlás, koronavírus, üzletek, koronavírus-járvány,