Horrorisztikus munkahelyi baleset: 20 ezerrel szúrták volna ki a munkás szemét?

Pénzcentrum2019. február 20. 10:00

Súlyos munkahelyei balesetet szenvedett egy munkás Budapesten, aminek következtében 3 ujját is elveszítette. Ám a férfi állítása szerint a főnöke a beleset utáni napon 20 ezer forintot adott a párjának, csak hogy "ne problémázzon" - számolt be az RTL Híradó.

Súlyos munkahelyi baleset ért egy férfit egy budapesti építkezésen. A férfi miközben cementet rakott a betonozó gépbe megcsúszott, és a szerkezet bekapta a kezét. A munkásnak a gyűrűs ujját azonnal letépte a munkagép, a későbbi vizsgálatok pedig megállapították, hogy a mutatós és középujját is amputálni kell. Így a férfi nem tud dolgozni. Az eset január 8-án történt.

A szerencsétlen munkás elmondása alapján azonban a főnöke a kórházi ellátás másnapján 20 ezer forintot adott a párjának, azzal az intelemmel, hogy "ne problémázzon". A 47 éves munkás ugyanakkor nem érte be ennyivel, és úgy döntött, hogy a munkavédelmi hivatalhoz fordul, akik azóta már eljárást indítottak az ügyben. A tévé által megszólaltatott szakértő az üggyel kapcsolatban azt mondta, egy súlyos munkahelyi balesetet semmiképp sem szabad eltusolni.

Címkék:
biztosítás, egészség, pénzcentrum.hu, baleset, munkahelyi baleset, híradó,