Egészségügy: mutatjuk, kik mennek külföldre

Népszava2016. augusztus 8. 08:35

Változó ütemben, de folytatódik az egészségügyi dolgozók elvándorlása Magyarországról. A célországok között továbbra is Németország és az Egyesült Királyság szívja el a legtöbb magyar szakembert, de vannak meglepő szereplők is a listán - írja a Népszava.

Pontos statisztika híján az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ (ENKK) által kiállított, úgynevezett "jó hírnév igazolásaiból" lehet arra következtetni, hogy milyen ütemű az egészségügyi szakemberek elvándorlása Magyarországról.

Míg 2015-ben összesen 941 igazolást adtak ki orvosoknak és gyógyszerészeknek, addig idén az első félévben 419-et, mely enyhe csökkenésre utalhat. Nem csökken azonban az országot elhagyó egészségügyi szakdolgozók száma. Tavaly egész évben 707 igazolást adtak ki nekik, míg idén már 359-et.

Míg az orvosok elsősorban az Egyesült Királyságba mennek, és Németország csak második a listán, addig az egészségügyi szakdolgozók esetén a sorrend fordíttott. Érdekesség, hogy Románia is megjelent az orvosok listáján, ami arraa utalhat, hogy az onnan, elsősorban Erdélyből, érkezett orvosok egy része is a visszatérés mellett döntött.

Címkék:
biztosítás, orvos, egészségügy, külföld, munkaerőpiac, elvándorlás, ápoló,