Zsebből fizetjük az egészségügyi kiadások több mint negyedét

MTI2014. január 21. 10:34

Az egészségügyi kiadások több mint negyedét zsebből fizetik a magyarok - írja keddi cikkében a Világgazdaság az OECD Egészségügyi körkép 2013-as kiadványára hivatkozva.

A 2011-es adatokat feldolgozó tanulmány szerint Magyarország ezzel felette van az OECD-országok 20 százalékos átlagának. A lakossági közvetlen hozzájárulás aránya például Norvégiában és Franciaországban jóval alacsonyabb, 10 százaléknál is kisebb, Chilében, Koreában és Mexikóban viszont a 35 százalékot is meghaladja.

Magyarországon a betegek által fizetett hozzájárulásokhoz számolták a máshol nem ismert hálapénzt, amelyet a GKI Gazdaságkutató tavaly ősszel 34 milliárd forintra becsült.

Az OECD megállapítása szerint Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások viszonylag magas hányadát, 36,8 százalékát teszik ki a gyógyszerköltségek, a kórházak működtetésére a kiadások mintegy 30 százalékát, az időskori tartós ellátást biztosító intézmények fejlesztésére pedig kevesebb mint 3 százalékát fordították 2011-ben.

Az egészségügyre fordított állami és egészségbiztosítói kiadások 2011-ben a GDP 7,88 százalékát tették ki, míg az OECD országaiban átlagban meghaladták a 9,48 százalékot - ismerteti a Világgazdaság.

Címkék:
biztosítás, kórház, orvosi ellátás,