Fontos határidő közeledik a magyar lakástulajoknak: sok pénztől eshet el, aki nem lép időben

Pénzcentrum2024. március 11. 11:01

Naponta 15-ször annyian számolják, és kötik újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban köszönhetően a lakásbiztosítási kampánynak - drült ki a Netrisk saját adataiból, mely szerint március első hetében az éves átlagdíjak 33 ezer forintot tettek ki a biztosítónál. Jelentősen, 11 százalékról 23 százalékra nőtt a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításokra szóló kötések száma, amelyeknek átlagos éves díja 32 ezer forint volt.

Lendületesen indították a márciust az ingatlantulajdonosok és a bérlők, a lakásbiztosítási kampány első hetében naponta 15-ször annyian számolják, és kötik újra a lakásbiztosításukat, mint egy átlagos márciusi hónapban - közölte a Netrisk.

Repülőrajtot vett a biztosítási piac

„Számítottunk arra, hogy sokan már az első napokban lépnek és új lakásbiztosítást kötnek, de a több mint 15-szörös emelkedés felülmúlja a várakozásinkat. Ez a forgalom a netrisk.hu oldalon jelentősen meghaladja az előzetes szakértői becsléseket, ráadásul az ügyfelek 65 százaléka korábban nem volt kapcsolatban az összehasonlító oldallal, azaz új érdeklődőként jelent meg" - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója, hozzátéve:, ez is mutatja, hogy az ügyfelek többsége nyitott arra, hogy online hasonlítsa össze az elérhető ajánlatokat.

Ráadásul még hátravan három hét a kampányból, amelynek során évfordulótól függetlenül újraköthetik a lakásbiztosításukat a lakástulajdonosok vagy éppen a bérelt lakásban élők. Az első hétre vonatkozó adatok alapján a Köbe és a Genertel ért el jelentős növekedést éves összevetésben. Ugyanakkor még korai mérleget vonni, hiszen jelentősen változhatnak az arányok március végéig

- jelentette ki.

33 ezer forintos átlagdíj

A márciusi kampány első hetében a Netrisknél megkötött lakásbiztosítások átlagos éves díja 33 ezer forint volt, ami már most átlagosan közel 25 ezer forintos megtakarítást jelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt év harmadik negyedévére vonatkozó hivatalos adataiban szereplő átlagdíjhoz képest, ami egyébként a tavalyi szinthez képest csökkent 37 ezer forintról. Azonban ez is jelentős megtakarítás lehet azok számára, akik már előző évben is online intézték a lakásbiztosításukat, hiszen a biztosítási díjak számos szerződés szerint az éves átlagos infláció mértékével emelkedhetnek,

ez pedig most majdnem 18 százalékos díjemelést jelentene.

A Netrisk adataiból az is kiderült, hogy egyre többen választják az MNB feltételrendszerének megfelelő, úgynevezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokat. Március első hetében a Netrisknél megkötött lakásbiztosítások majdnem negyede, 23 százaléka ilyen konstrukció volt. Szemben az egy évvel korábbi 11 százalékos aránnyal. A fogyasztóbarát lakásbiztosítások esetén 32 ezer forintos éves átlagos díj mellett újíthatták meg a meglévő lakásbiztosításukat az ügyfelek.

Besnyő Márton kiemelte, hogy

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

a különböző biztosítók ajánlatai között lakásonként, extrém esetben akár éves 200 ezer forintos díjeltérés is tapasztalható ugyanarra a szolgáltatási tartalomra, ezért is érdemes összehasonlítani a különböző ajánlatokat.

Az első hét adataiból kiderült, hogy a megkötött lakásbiztosításoknál az ingatlan átlagos mérete 99 négyzetméter volt, a kötések több mint fele, 55 százaléka házakra szól, a budapesti ingatlanok aránya 30 százalékos, csak ingóságra pedig egyelőre a biztosítások mindössze 5,5 százaléka szól, pedig az albérletben élőknek, pontosabban a bérlőknek is érdemes figyelniük a márciusi lakásbiztosítási kampányra. Lehetőségük van arra, hogy új, az igényeiknek, a lakás és az ingóságok értékének jobban megfelelő biztosítást kössenek.

Elavult a biztosítások jó része

A lakásbiztosítások megújítása azért is szükséges, mert a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 10-ből közel 9 ügyfélnek a lakásbiztosítása elavult, alulbiztosított, vagyis a biztosítója egy esetleges kár esetén csak részben fizeti ki a kár összegét. Ez például azt jelenti, hogy egy 3 éve 30 millió forintból felépített ingatlan mai újjáépítési ára 50 millió forintra emelkedett, és aki elmulasztotta ezt a változást lekövetni, az könnyen pórul járhat.

A kampány fontos célja, hogy az új biztosítások jobban passzoljanak az adott ingatlan értékéhez. Azaz, hogy az évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtt lakásbiztosításokat lecseréljek az érintettek olyanra, amely megfelelő védelmet nyújt baj esetén

– tette hozzá Besnyő Márton.

Az első napok tapasztalatait és visszajelzéseit felhasználva a netrisk.hu finomhangolta a lakásbiztosítási folyamatát, aminek köszönhetően több mint 40 százalékkal egyszerűsödött a kalkulációs folyamat. Az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben hasonlíthatják össze a kínálatot, és köthetnek új biztosítást az oldalon.

Címkék:
biztosítás, lakásbiztosítás, lakás, netrisk, kampány, szerződéskötés, ügyfelek,