Magyarok fele dönthet februárban a váltás mellett: rengeteget spórolhatnak meg havonta így

Pénzcentrum2024. január 15. 10:29

Az inflációt automatikusan követő lakásbiztosítások díja közel 18 százalékkal emelkedhet az idén, ám érdemes résen lennie az érintetteknek és megnézni a meglévő szerződést - közölte az egyik hazai biztosításközvetítő. Könnyen lehet, hogy az ajánlatokat összehasonlítva kedvezőbb konstrukcióra lehet váltani. Erre alkalmat ad majd a márciusi lakásbiztosítási kampány, amelyben a cég becslése szerint 400 ezren cserélhetik le a lakásbiztosításukat. Ráadásul az átlagdíjak is 6-10 százalékkal mérséklődhetnek.

A legtöbb háztartásban kötelező kellék a lakásbiztosítás, amit érdemes naprakészen “tartani”, különösen most, hogy a tavalyi éves átlagos infláció megközelítette a 18 százalékot - figyelmeztet a Netrisk.

Napirenden az infláció

A lakásbiztosításoknál az évforduló mindig kivételesen fontos mérföldkő, mégpedig az úgynevezett indexálás miatt. A biztosítási díjak számos szerződés szerint az éves átlagos infláció mértékével emelkedhetnek, ez pedig most majdnem 18 százalékos díjemelést jelentene. Vannak olyan szerződések, amelyeknél a biztosítottak döntenek arról, hogy az inflációtól elmaradó vagy azzal megegyező díjat választanak.

„A gyakran több évvel ezelőtt kötött biztosításoknál ez jelentős tétel lehet. Ráadásul sok régebbi biztosításnál vannak ma már kedvezőbb feltételekkel rendelkező konstrukciók, legyen szó akár az adott biztosítás díjáról vagy a kiegészítő szolgáltatásokról. Azért is tanácsos elővenni az évekkel ezelőtt kötött lakásbiztosítást, mert elképzelhető, hogy az ingatlan mostani piaci áránál alacsonyabb értékre szól. Ez problémát jelenthet egy esetleges káresemény után” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. Hozzátette:

Érdemes megnézni a meglévő biztosítást és a piaci kínálatot, sok esetben könnyen lehet, hogy összességében jobb konstrukcióra lehet váltani. Az egyes biztosítók ajánlatai között ugyanis jelentős különbségek lehetnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Százezrek cserélhetnek

Az idei év azért is különleges a lakásbiztosítási piacon, mert az eddig szabályozás megváltozik. Az adott lakásbiztosítási szerződés évfordulója mellett márciusban is fel lehet mondani a meglévő szerződést és minden egyéb kötelezettség nélkül lehet másikat kötni. „Ez jelentős változásokat hozhat a piacon. A Netrisk várakozásai szerint 400 ezren is válthatnak majd, 50 százalékuk pedig új biztostóval lép kapcsolatba” - tette hozzá Besnyő Márton.

Felmérést készít a Pénzcentrum!

Címkék:
biztosítás, lakásbiztosítás, megtakarítás, infláció, netrisk, szerződés, szolgáltatás, szolgáltatások,