Most foghatják a fejüket az ilyen lakás- és háztulajok: óriási kárt okozhat nekik az időjárás a következő hetekben

Pénzcentrum2023. január 16. 14:29

A januári országos esőzések elsősorban a fővárosban, valamint Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy vármegyékben, valamint Pécsett, Kecskeméten és Tatabányán társultak beázásokkal, főként a tetőkön keresztül. Ennek nyomán a biztosítókhoz több mint 3,7 ezren fordultak kárbejelentéssel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben. Tekintettel arra, hogy az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban akár kéthavi csapadékmennyiség is lezúdulhat, a kárkifizetések januári számlája aligha áll meg ennyinél.

Tavaly a hagyományos, májustól augusztusig tartó viharszezon viszonylag csendesnek bizonyult, annál pusztítóbb volt az aszály. Az elmúlt évek tapasztalata szerint azonban az időjárási anomáliák egyre kevésbé korlátozódnak ezekre a hónapokra. Tavaly is például a január 30-i orkán következményei voltak a legsúlyosabbak, amikor huszonhétezer lakossági bejelentésre közel hárommilliárd forintot fizettek ki a biztosítók. A korábbi években februárban és októberben is voltak kirívó viharok, vagy éppen a 2020 decemberi horvátországi földrengések okoztak Magyarországon is súlyos károkat.

A kiszámíthatatlanná váló természeti katasztrófák egyre magasabb átlagos kárkifizetésekkel társulnak, köszönhetően a folyamatosan emelkedő építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis

egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká.

Erről akkor beszélünk, ha lakásunk, házunk újjáépítésének, ingóságaink újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített un. biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa. Alulbiztosítottsághoz vezethet az erősödő inflációs környezeten kívül az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterülete helytelenül van megadva.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A jelenségre a MABISZ január közepétől egy hónapos kampányban hívja fel az ügyfelek figyelmét a közösségi médiában. A lakossági és üzleti ügyfeleket egyaránt érintő alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szövetség a honlapján is alapos tájékoztatást nyújt a teendőkről, valamint hasznos tanácsokkal szolgál a lakásbiztosítási szerződések megkötéséhez. Így többek között felhívja a figyelmet arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor a lehető legpontosabban adjuk meg a biztosító által kért adatokat, különösen a ház, lakás alapterületét és a biztosítási összeget.

Ha a lakás, ház bővítésen, jelentős korszerűsítésen esett át, vagy nagy értékű ingóságokat vásároltunk, akkor gondoskodnunk kell a biztosítási szerződés felülvizsgálatáról, a biztosítási összeg emeléséről. A biztosításközvetítők segítenek ennek ügyintézésében. Szerződéseinket pedig érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezünk-e.

Címkék:
biztosítás, lakás, időjárás, eső, kár, ház, január, csapadék, összeg,