A "pofátlanság netovábbja" a magyar biztosítónál: ezt tényleg komolyan gondolják?

Nagy Bálint2021. október 15. 13:01

A „pofátlanság netovábbja” az a gyakorlat, amit az egyik hazai biztosítótársaság folytat a biztosítási szerződések felmondása és törlése kapcsán - legalábbis olvasónk szerint. Nézzük az esetet.

A Pénzcentrum egyik olvasója szerint a „pofátlanság netovábbja” az a gyakorlat, amit az egyik hazai biztosítótársaság folytat a biztosítási szerződések felmondása és törlése kapcsán. Mint olvasónk írta: „Nemrég eladtam a lakásomat, melyhez anno a bankon keresztül – ahol jelzáloghitelt vettem fel – kötelezően lakásbiztosítást is kötöttem. Az eladás során természetesen végtörlesztettük a hitelt, és töröltettük a bank zálogjogát – a törlési engedélyt eljuttattuk a biztosítóhoz is.

Ebben eddig semmi rendhagyó nincs, hiszen ez a hivatalos ügymenet része, itt viszont jön egy valóban kérdéseket felvető fordulat:

Miután személyesen beadtuk a biztosító egyik ügyfélszolgálatán a törlési engedélyt, e-mailben jött egy értesítés a társaságtól, hogy a zálogkötelezetti bejegyzést ugyan törölték a rendszerükben, viszont a szerződés felmondásához szükségük van az adásvételi szerződésre is

- fogalmazott olvasónk. Íme, a biztosító levele:

Olvasónk szerint ez azért problémás, mivel szerinte „egy magánjogi szerződéshez semmi, de semmi köze sincs egy szolgáltatónak, akkor sem, ha betartják a GDPR-szabályokat”. Meglátása szerint, ha a belső ügymenet miatt valóban szükséges, ennél sokkal egyszerűbb lenne letölteniük egy friss tulajdoni lapot, amelyen minden érdemi információ rendelkezésre áll.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Olvasónk viszont nem volt a biztosítótársasággal ennyire nagylelkű: „Mivel tájékoztatásuk szerint a zálogkötelezetti bejegyzést törölték, így kalap, kabát! A magam részéről leállítottam a csoportos beszedési megbízást, a bürokratikus ügymenetet pedig intézzék el, ahogy akarják, házon belül" - fogalmazott, és zárszóként azt is hozzátette:

Mivel nincs a nevemen az ingatlan, és a korábbi zálogjog sem kötelez a szolgáltatás igénybevételére, így nem igazán tudom, mire hivatkozhatnak a továbbiakban.

Címkék:
biztosítás, lakásbiztosítás, végtörlesztés, biztosító, szerződés, biztosítóváltás, jelzálog, biztosítók, biztosítások, törlés, szerződésbontás,