Rengeteg háztulaj járt pórul a viharok után: hiába volt biztosításuk, erre nem jár kártérítés

Pénzcentrum2021. augusztus 2. 05:41

Hatalmas károkat okoztak az országban a júliusi viharok: ráadásul az építőipari árrobbanás is realizálódik a kárösszegekben - tudta meg a Pénzcentrum a hazai biztosítótársaságoktól. Sőt, az is kiderült, hogy bizonyos esetek alapból nem tartoznak bele a lakásbiztosítás fedezetébe, így hiába amortizálja le ingóságainkat a jégverés, a biztosító nem fogja megtéríteni a kárt.

Azt már eddig is tudtuk, hogy óriási károkat okozott Magyarországon az idei viharszezon - és még hol van a vége.. Azonban a Pénzcentrum által megkeresett biztosítótársaságok most még részletesebb képet adtak az eddigi veszteségekről.

Az Aegon szerint a viharszezon idén az elmúlt évekhez képest kis késéssel, a nyár közepére érkezett meg. A július 9-10-i viharokkal kapcsolatban közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint ötezer kárbejelentés érkezett.

A 2021. július hónapban bejelentett meteorológiai károkkal kapcsolatosan eddig összesen 13 141 bejelentés érkezett. Mint közölték, a viharok leginkább Budapest és Komárom megyéket érintették.

Az Union kiemelte, hogy egy-egy vihar kapcsán csak ritkán van ilyen magas bejelentési darabszám, mint az elmúlt pár hétben volt, kiemelkedően magas volt a kárbejelentési darabszám.

A 2021-es évben sokáig kegyes volt hozzánk az időjárás, június utolsó hétvégéjétől azonban többször előfordultak viharok, felhőszakadások, kisebb-nagyobb jég formájában megjelenő jeges esők.

 - írta kérdésünkre a Groupama, akik június 25-ét követően 7000 bejelentést fogadtak, mely tartalmazzák a járművekben okozott jégkárokat is.

Az Uniqa is arról beszélt, hogy az év első fele viszonylag békésen telt, kisebb viharok előfordultak ugyan, de ez átlagosnak tekinthető. Július 12., 19. és 20-án viszont rendkívül intenzív volt az időjárás.

Ezek voltak a leggyakoribb viharkárok

A biztosítótársaságok arról számoltak be, hogy a jégverés mellett beázás és villámkárok is keserítették az ügyfelek életét, és rongálták meg tulajdonukat.

Míg a július 9-10-i viharok kapcsán 59 százalékban a jégverés okozott hatalmas károkat, a 17-i hétvégén elsősorban beázás, felhőszakadás és villámcsapás károk keletkeztek. Az épületek tetőszerkezetét, a falakat károsította a vihar, de a gépjárműveket érintő károk is tetemesek.

- közölte az Aegon.

A Groupama is arról számolt be, hogy a legjelentősebb károkat a jégverés okozta, de jelentős számú bejelentés érkezett viharra, villámcsapás és felhőszakadás veszélynemre is. A jég megrongálta a biztosított épületek tetejét, palákat, cserepeket lyukasztott át.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Uniqánál idén a károk felét a jégverés teszi ki, a másik leggyakoribb meteorológiai kár a nagy mennyiségű csapadék okozta elöntés, felhőszakadás illetve a beázás károk.

Nem mindent fedez a lakásbiztosítás!

Bár a legtöbb esetben a viharok által okozott károk a lakásbiztosításokban alap káresemények közé tartoznak, nem kell külön biztosítást kötni, azért előfordulhatnak olyan esetek, amikor mégsem fizet a biztosító.

Így bár a Groupama biztosítási módozatai az alapvető elemi kockázatokra (vihar, felhőszakadás, jégverés, villámcsapás) teljes fedezetet nyújtanak, a társaság közölte, hogy

egyes kockázatok esetében lehetnek kizárások: mint például jégverésnél és viharkárnál az épületen kívül, szabadban hagyott ingóságok.

Hozzétették, hogy kiegészítő biztosításokkal még a háztartások növényi kultúráira, szabadban tartott kerti bútoraira, a kerti gyermekjátékokra is kiterjeszthető a fedezet.

Az Uniquánál is vannak olyan kártípusok amikre kiegészítő biztosítást lehet kötni. Például ilyen a kerti növényzet károsodása vagy a vihar miatti áramkimaradás következtében fagyasztott élelmiszerek megromlása. Ezeket a fedezeteket egyéni igény szerint lehet a biztosításba foglalni.

Az építőipari árakkal szállnak el a kárösszegek

Arra is rákérdeztünk a társaságoknál, hogy mekkorák voltak az átlagos kárösszegek az elmúlt időben. Az Aegon ennek kapcsán kifejtette, hogy

az építőiparban bekövetkezett árrobbanás miatt valószínűleg magas, 300 ezer forinton felüli átlagkár várható. A fenyő fűrészárú 100 százalékos áremelkedése, illetve a héjazati anyagok 30 százalékos emelkedése jelen meteorológia károkban várhatóan hangsúlyozottan fog jelentkezni

- mutatott rá a társaság.

Címkék:
biztosítás, aegon, vihar, groupama, uniqa, biztosítók, viharkárok,