Hol van még a vége? Az EU lakosságának tíz százalékát oltották be eddig a vírus ellen

MTI2021. március 21. 09:59

Az Európai Unió lakosságának körülbelül tíz százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját péntekig bezárólag, míg az uniós lakosság 4,3 százalékát már a második adaggal is beoltották.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint eddig több mint 53 millió adag vakcinát adtak be az Európai Unió területén.

Az oltásban élen jár Málta 18,3 százalékkal és Magyarország 17,9 százalékkal. Máltán a lakosság 8,1 százaléka, míg Magyarországon 5,3 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina mindkét adagját - számolt be az ECDC. A harmadik helyen Észtország áll 14,1 százalékkal. A sor végén Bulgária és Lettország kullog, ahol a lakosság mindössze 5,1, illetve 5 százaléka kapta meg első oltását. Horvátország is a lista végéhez áll közelebb 7,6 százalékos átoltottsággal.

A beoltott idősek aránya országonként eltérő. Míg Izlandon a 80 év fölötti lakosság 97 százaléka, Máltán 88,1 százaléka, Írországban pedig 84,2 százaléka megkapta már a vakcinát, addig Ausztriában a korosztálynak mindössze 54,7 százalékát oltották be. A 70-79 év közöttiek esetében 10,8 százalék ez az arány az alpesi köztársaságban, míg Magyarországon a korosztály 48,7, Litvániában pedig 31,6 százaléka kapta meg a vakcinát.

Címkék:
biztosítás, járvány, oltás, eu, horvátország koronavírus, lettország,