Erre feltétlenül figyelj a szünidőben: a gyerek issza meg a levét, ha elmulasztod

Pénzcentrum2020. július 15. 15:02

A nyári szünidőben otthon és a táborokban is megnő az esély a gyermekbalesetekre, de a közúti gyermekbalesetek harmada is a nyári vakáció alatt, júliusban és augusztusban történik. Hazánkban az állam az alapvető ellátást biztosítja az ilyen balesetek esetén, azonban a piacon elérhető gyermekbiztosítási termékek az államinál nagyobb kockázati kört fednek le és nagyobb összegű kárkifizetést tesznek lehetővé.

Az elmúlt évek statisztikái szerint évente 100-135 gyerek hal meg baleset következtében, és átlagosan félmillióra tehető azoknak a száma, akiket kórházban látnak el balesetből eredő sérülés miatt. Tekintettel a mintegy 2 millió 18 év alatti gyermekre ez azt jelenti, hogy négy évente minden gyermek valamilyen sérülés miatt orvoshoz kerül. Az évente közel 1500 közlekedési balesetet szenvedő tizennégy év alatti gyermekkel a nyári szünetben történik meg a baj, a statisztikák szerint elsősorban a 3-6 és a 10-14 éves korosztály a leginkább veszélyeztetett. A fiúk kicsi korban kétszer, serdülőkorban háromszor gyakrabban szenvednek balesetet, mint a lányok. A nem egyszer tragédiába torkolló esetek a közlekedési balesetek mellett a legtöbbször fulladás, égési sérülések, a magasból történő leesés vagy éppen mérgezés következményei.

Egy súlyosabb baleset, bonyolultabb műtét vagy tartós egészségkárosodás nem csak fizikailag és érzelmileg jelent terhet, de anyagilag is.

Egy-egy sérülés esetenként akár százezres költséggel is járhat, a szülőknek ilyenkor betegszabadságot is ki kell venni. Biztosítással ugyan nem tudjuk megelőzni a bajt, bekövetkezése esetén mégis számos kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Ha lehet, akkor nyáron a balesetbiztosítások szerepe még jobban felértékelődik, hiszen az óvodák és iskolák bezárásával a gyerekek még több időt töltenek szabadidős sporttevékenységgel, vízpartokon - áll a Magyar Biztosítók Szövetségének közleményében.

Immár 17 éve, az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. (VIII. 14.) kormányrendelet alapján minden 3 és 18 év közötti gyermeknek alanyi jogon jár állami balesetbiztosítás, amely otthon, az óvodában, az iskolában történt, utazás során bekövetkező balesetekre nyújt fedezetet az év minden napján. A szolgáltatások köre és a fedezeti szint azonban limitált.

Az állami balesetbiztosítás mellett több biztosító kínál akár már néhány ezer forintos éves díjért az államinál nagyságrendekkel magasabb biztosítási összeget tartalmazó termékeket. Ezek a biztosítások nemcsak a gyermek 18 éves koráig nyújtanak szolgáltatást, hanem az egyetemi tanulmányok végéig, 23-25 éves korig is kiterjeszthetők. A biztosítók kínálatában többféle csomag is megtalálható, melyek alapján eldönthetjük, hogy magasabb, vagy alacsonyabb biztosítási összeget szeretnénk választani. Számos biztosító ad kedvezményt arra az esetre, ha a család több tagjára kötnénk balesetbiztosítást. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A biztosítók jellemzően nem csak egyszeri kifizetéssel állnak ügyfeleik mögött, az anyagi fedezeten túl egyedi asszisztencia szolgáltatásokkal is segítik a gyermekek még gyorsabb felépülését. Ilyen például a szakorvosi vizit vagy második orvosi szakvélemény megszervezése, huzamosabb kórházi vagy otthoni ápolás esetére tanulástámogatási szolgáltatásként akár a különórák megtérítése. Mivel a gyerekek nem csak magukban, de másokban is kárt tehetnek, érdemes ezekre az esetekre kiegészítő felelősségbiztosítást is kötni, amely akár több százezer forintig megtéríti a másoknak, vagy másokban okozott károkat. A kínálatban olyan ajánlatot is találunk, hogy a károkkal komolyabban érintett szünidei időszakban akár kétszeres díjat fizessen a szerződésünk, hiszen az iskolaszünet idején nehezebb megoldani a gyermek felügyeletét, illetve az többletköltséggel jár. 


Fontos tudni, hogy balesetbiztosítások esetén nincs várakozási idő, a biztosító kockázatviselése már a szerződés létrejötte utáni naptól érvényes. A szerződések többsége 1 éves határozott időtartamra köthető, de elérhető már olyan termék is, melyet egy hónapra is meg lehet kötni.

Címkék:
biztosítás, otthon, baleset, gyerek, nyár, szünidő, közúti balesetek,