Ezrek élete ment tönkre az időjárás miatt: még mindig nincs megoldás

MTI2019. július 17. 11:45

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása - hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja elmondta, a vihar jelentős károkat okozott az ukrán-szlovák-magyar határ közelében lévő településeken.A vihar nagyon rövid idő alatt 140 villanyoszlopot döntött ki ezen a környéken, lakott és lakatlan területeken egyaránt. Volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt.

Felújítanád a lakásodat? Használd a Pénzcentrum személyi hitel kalkulátorát!

Mivel a sérült villanyoszlopok felkutatása is időbe telt, ezért az első 24 óra alatt csak a fogyasztók 80 százalékát sikerült visszakapcsolni a rendszerbe, míg a maradék 20 százalékhoz újabb két nap kellett.

A károk felszámolására nyolc kamionnyi anyagot (oszlopokat, vezetékeket) kellett a helyszínre szállítani, és még Paksról, illetve Sárbogárdról is érkeztek szakemberek. Mivel a térségben még mindig van körülbelül 150 olyan lakóház, amely megsérült a viharban, és a tulajdonos azóta sem tudta helyreállítani, ezért azokat továbbra sem kötötték vissza a hálózatba.

Címkék:
biztosítás, casco, vihar, eső, biztosító, viharkár, fagy, jég, fagykár,