Egyre több magyar intézi online az ügyeit

MTI2016. május 7. 17:01

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) összesítése szerint 2013-hoz képest tavaly nyolcszor több elektronikusan indított okmányirodai ügy volt.


A szervezet csütörtöki közleménye szerint 2013-ban még csak 24 900 ügyet indítottak az állampolgárok a hivatali ügyintézés internetes felületén, tavaly viszont már 206 ezer volt az online ügyintézések száma. Hangsúlyozták, hogy három éve még 9 ügytípus volt elérhető, tavaly már 28, köztük például az útlevélpótlás, a házassági anyakönyvi kivonat igénylés vagy a gépjárműadat-lekérdezés.

Az elektronikus közigazgatási szolgáltatások terjedését a KEKKH közleménye szerint jól mutatja az is, hogy az elektronikus ügyintézéshez, illetve a Webes Ügysegéd szolgáltatás igénybevételéhez szükséges ügyfélkapuk száma jelentősen, közel 40 százalékkal nőtt 2013 és 2015 között: az elmúlt évben már összesen 2 146 442 ügyfélkaput tartott számon a hivatal, vagyis nagyjából minden negyedik magyar állampolgár már elektronikusan is intézheti az ügyeit.

Címkék:
biztosítás, online, ügyintézés, okmányiroda, kekkh,