300 milliós kárt okoztak eddig az áprilisi szélviharok

Pénzcentrum2015. április 8. 13:32

A "szeszélyes" évszakhoz képest is szélsőséges, viharos időjárással vette kezdetét a hónap: április 1-je óta mintegy 4000 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke megközelíti a 300 millió forintot - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat szerdán.

Nem sok jót ígérnek a meteorológiai előrejelzések: az április első hetében tapasztalt, a sokéves átlagtól több fokkal elmaradó hőmérséklet és viharos időjárás csak lassan enyhül a következő napokban.

Az alig egy hetes időszakban 4000 kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, az összesített kárérték az előzetes becslések alapján megközelítheti a 300 millió forintot. Az egy kárra jutó átlagos kárérték 75 ezer forint.

A legtöbb bejelentés Budapestről, illetve Budapest környékéről, valamint Pest megyéből, Szabolcs megyéből, Hajdú-Bihar megyéből, Győr-Moson-Sopron, illetve Borsod megye területéről érkezett. Sok kárt jelentettek Debrecen és Pécs térségéből is.
A legtöbb káreseményt a viharos erejű szél okozta, illetve az amiatt bekövetkezett, úgynevezett rádőléses károk, vakolatsérülések, fakidőlések, tetőszerkezetet érintő sérülések jelentették. A viharkárok vannak többségben, de villámcsapás, felhőszakadás és jégverés is szerepel a leggyakoribb károkok között.

A viharkárok - éves szinten - továbbra is a lakásbiztosítási szerződésekre bejelentett károk közel ötödét teszik ki, a MABISZ adatai szerint 2014-ben a 704 ezer kárbejelentés mintegy 15-20 százaléka volt hozzájuk köthető.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hazai lakásállomány 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Bíztató jel, hogy 2014-ben megtorpant a lakásbiztosítási piac 2010 óta tartó visszaesése - ez idő alatt 93 ezerrel csökken a lakásbiztosítási szerződésszám -, és a szerződések darabszáma 13 ezerrel tudott nőni az egy évvel korábbihoz képest.
Az újonnan kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagos díja 28-29 ezer forint körül alakul, az átlagdíj annak ellenére sem növekedett, hogy egyre népszerűbbé válnak a kiegészítő fedezeteket is kínáló lakásbiztosítási csomagok.

Címkék:
biztosítás, szélvihar, mabisz,