Jól fogynak az életbiztosítások

Pénzcentrum2015. február 24. 17:00

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) közleménye szerint, 18 magyar életbiztosító tavalyi díjbevétele 4,4 százalékkal növekedett, az egyszeri díjas biztosításokból származó bevétel pedig 5,7 százalékkal emelkedett 2014-ben az előző évhez képest. Míg a befektetéshez kötött életbiztosításokból 2,3 százalékkal származott kevesebb bevétel.

A Mabisz csak 10 százalékban számítja bele az életbiztosítási bevételekbe az egyszeri és az eseti díjakat, de így is az ING vezeti a teljes és a korrigált díjbevételi listát, ezt követően azonban a kétféle számbavétel szerinti sorrend nagyon eltér egymástól.

A teljes magyar piac életbiztosítási díjbevétele 451 milliárd forintot tett ki, ez 4,4 százalékkal több a 2013-hoz képest. Az egyszeri, illetve eseti díjakkal korrigált díjbevétel viszont csak 3,6 százalékkal több, 284 milliárd forint volt.

A teljes díjbevételen belül 5,7 százalékkal emelkedett az egyszeri- és eseti díjak nagysága, amely tavaly 185 milliárd forint volt, ez a teljes díjbevétel 41 százaléka.

Az egyszeri díjas életbiztosítást szokás olyan befektetésnek tekinteni, amelyhez egy kisösszegű kockázati biztosítást "forraszt" a biztosító, de valójában befektetési alapként funkcionál. A biztosítók egy-egy évet meg tudnak szépíteni azzal, ha kiemelkedő hozammal nagy befektetési tőkét vonzanak magukhoz, de ez hosszabb ideig nem tartható, így ez a pénz könnyen vándorol másik befektetési eszközbe. A szakértők ezért vélik úgy, hogy a folyamatos díjas életbiztosítás az igazi érték, hiszen abból évről évre - kalkulálható - bevétel származik.

A statisztika külön kezeli a befektetési egységhez kötött (unit linked) életbiztosításokat, amelyeknél a biztosított maga dönti el, hogy kockázatosabb vagy pedig kevésbé kockázatos eszközökbe fektesse a biztosító a befizetett díjból elkülönített megtakarítást. A tavalyi teljes 451 milliárdos díjbevételből 278 milliárd - 62 százalék - került valamilyen befektetési egységbe, ez 2,3 százalékkal kevesebb, mint volt 2013-ban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A teljes díjbevétel 16,5 százaléka, 74,7 milliárd forint az ING tavalyi teljesítménye és ezzel az első helyre került. A korrigált díjbevétele 58,8 milliárd forintot tett ki, ez a teljes piac 20,6 százaléka és ezzel is első lett ez a biztosító. Ezt úgy érte el, hogy a teljes életbiztosítási díjbevételének mindössze 23 százaléka - 17,6 milliárd forint - származott az egyszeri, illetve az eseti díjas biztosításokból. Miután a többi biztosítónál ez az arány nagyon eltérő, így lesz különböző a teljes díjbevételi, illetve a korrigált díjbevétel szerinti sorrend.

A teljes díjbevétel alapján második helyezett a Magyar Posta életbiztosítója 14 százalékkal, míg harmadik helyen a Groupama Garancia végzett 10,8 százalékkal. Az Allianz 9,2 százalékkal a negyedik, míg az Aegon 8,6 százalékkal az ötödik lett.

A korrigált díjbevétel alapján viszont a Generali végzett a második helyen 12,6 százalékkal, viszont az Aegon feljutott a harmadik helyre 11,6 százalékkal. Az Allianz lett a negyedik 9,48 százalékos részaránnyal, a Groupama Garancia 7,9 százalékkal az ötödik, míg az Uniqa 6,2 százaléka a hatodik helyre volt elég.

Címkék:
biztosítás, életbiztosítás, mabisz,