1,8 milliárdos kárt okozott a vihar, három hét alatt

Pénzcentrum2014. augusztus 11. 13:02

Az elmúlt három hét szélsőséges, viharos időjárását követően eddig közel 25 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke elérheti az 1,8 milliárd forintot - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Az idei év júliusa a meteorológiai jelentések szerint is kirívóan viharos-csapadékos volt, s nem volt ez másképpen augusztus első hetében sem. Országos átlagban csaknem kétszer, helyenként háromszor annyi eső esett, mint egy átlagos júliusban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) adatai alapján az idei július vélhetően bekerül az 1901 óta vezetett statisztikai idősorban "az eddigi 5 legcsapadékosabb július" kategóriába. A viharok és a felhőszakadás mellett az ország több területén gyakori volt a jégeső is, s a villámcsapások okoztak kiemelkedően sok kárt.

Az elmúlt három hétben közel 25 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, ezek összesített kárértéke megközelítheti az 1,8 milliárd forintot. A társaságok a bejelentéseket követően azonnal megkezdték a kárfelmérést. A biztosítók meghosszabbított ügyfélszolgálattal várják a bejelentéseket, több társaság hétvégi munkavégzés elrendelésével igyekezett gyorsítani a kárfelmérést, illetve a mielőbbi kárrendezést.

A leginkább érintett területek ezúttal Budapest, Pécs és Szeged környéke, Pest megye, Csongrád és Békés megye. A leggyakoribb kártípusok a tetősérülések, tetőmegbontások, az úgynevezett rádőléses, a fák kidőlése okozta károk, de nagy számban jelentettek beázásos, elöntéses, illetve villámcsapás okozta károkat is.

A hazai lakóingatlanok közel 73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A MABISZ adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele - a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt - 104,9 milliárd forintot tett ki. Kedvezőtlen tendencia ugyanakkor, hogy az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 93 ezer darabbal maradt el a 2010. évitől. A szerződések darabszáma 3 millió alá, 2,98 millióra csökkent 2014. január 1-jére.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A lakásbiztosítások díja csökkenő tendenciát mutat, a 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot, azaz, már alig több mint

2300 forintos havi díjért lehet lakásbiztosítást kötni.

A csak az alapkockázatokat tartalmazó biztosítások átlagdíja ennél alacsonyabb, nem éri el a havi 2 ezer forintot.

Címkék:
biztosítás, vihar, mabisz, viharkár,