Jelentett a PSZÁF: íme a legfrissebb nyugdíjszámok

Pénzcentrum2011. március 8. 18:02

Gyengébben sikerült az utolsó negyedév a magánnyugdíjpénztáraknál, a PSZÁF legfrissebb adatai szerint a 3100 milliárd forintot kezelő pénztárak 26 milliárd forintos nyereséget értek el a befektetéseiken. Óriási volt a különbség a hazai és nemzetközi piacokon, míg itthon a hozamemelkedést, forintgyengülést és részvényzuhanást figyelhettünk meg, addig külföldön a részvénypiacok komoly emelkedést tudtak felmutatni. Köszönhetően utóbbi hatásnak a pénztárak növelni tudták a tagok vagyonát. Az öröm azonban nem tarthat sokáig, hiszen a visszalépések hatásait 2011 második negyedévében már látni fogjuk, a kezelt vagyon és a taglétszám drasztikusan vissza fog esni.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének friss statisztikái alapján kiderült, hogy a magánnyugdíjpénztárakban kezelt vagyon 2010 végére 3102 milliárd forintot tett ki, az utolsó negyedév során a befektetési teljesítmények 26 milliárd forinttal emelték a kezelt vagyont. A vagyonarányosan mindössze 0,86 százalékos negyedéves teljesítmény mögött az állt, hogy a hazai és nemzetközi befektetői hangulat nagyon eltérő volt a hazai piac gyengélkedését pedig ellensúlyozta a nemzetközi piacokon elért nyereség.

A teljesítményekre annak ellenére lehetett panasz, hogy a hazai vezető részvényindex a BUX 8,2 százalékos esést mutatott be, a hazai kötvénypiac két vezető indexe, a hosszabb átlagos futamidejű MAX 2,9 százalékos csökkenést szenvedett el, a rövidebb átlagos futamidejű RMAX 1,2 százalékos emelkedéssel zárt. Szerencsére a nemzetközi piacok elemükben voltak, az MSCI WF forintban számítva 11,3 százalékos emelkedést mutatott. A devizás eszközök esetében az is sokat segített, hogy a forint az euróval és a dollárral szemben is gyengült.


A magánnyugdíjpénztárak portfólió-összetétele nem változott lényegesen, a korábban említett fő benchmarkok alapján nagyjából ilyen portfólió-változást lehetett előre is sejteni. A vagyon fele még mindig kötvényekben van kihelyezve, döntő többségében magyar államkötvényekbe, miközben a vagyon 35 százaléka befektetési jegyekben (hazai, de inkább külföldi részvényalapokban), és mindösszesen 10 százalék van közvetlen részvényekben. Véleményünk szerint kötvény oldalon erősítettek a pénztárak az utolsó negyedévben, miközben megfigyelhető volt a befektetési jegyek felől is az átrendeződés.


A kezelt vagyon friss csúcsra tudott menni 2010 végén, azonban tartunk attól, hogy a szektorban történt drasztikus változtatások miatt a következő negyedévekben komoly visszaesésre kell felkészülnünk. Jelenlegi tudásunk szerint a pénztáraknak 2011. június 12-ig kell átutalniuk a visszalépők vagyonát az államnak, ezek szerint a második negyedévben kell drasztikus vagyonesésre felkészülnünk. Nehéz becsülni, hogy mennyi pénz maradhat a pénztáraknál, viszont ha azt tesszük fel, hogy a vagyonosabbak maradtak a pénztárakban, akkor 300-350 milliárd forintról lehet szó.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezzel összefüggésben a taglétszám is vissza fog esni, a 3,1 millió főről 100 000 főre. Elvileg tavaly év vége óta csak önkéntesen lehet csatlakozni a pénztárakhoz, akik így döntenek, azok vállalják a kiszerződést. Piaci információk szerint, ha nem is a korábbiaknak megfelelő ütemben, de vannak friss belépők a piacra, a statisztikák ezt részben bizonyítják, azonban még ki kell várni a 2011 első negyedéves adatokat, hogy megbizonyosodhassunk, mit tesznek a pályakezdők.

 

Címkék: