Pénzcentrum • 2025. december 27. 13:29
Hajnalban kezdődött, üldözéssel folytatódott, és a Megyeri hídon ért véget annak az autósnak a menekülése, aki a rendőri felszólítás ellenére továbbhajtott karácsony első napján. A sofőrnél és utasainál kábítószergyanús anyagokat találtak, mindhárman pozitív gyorstesztet produkáltak, a jármű pedig nem a saját rendszámával közlekedett.
Egy autós menekülni próbált a rendőri ellenőrzés elől Budapesten karácsony első napján, a hajsza pedig végül a Megyeri hídon ért véget – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A járőrök december 25-én hajnalban, nem sokkal 5 óra után akartak igazoltatni egy autót a Rákóczi úton, az Astoria közelében. A sofőr azonban fittyet hányt a rendőri jelzésre, és továbbhajtott. Az egyenruhások megkülönböztető jelzéssel követték, majd a Megyeri hídon sikerült elállniuk az útját, így megállásra kényszerítették a járművet.
A rendőrök a 28 éves vezetőt és két utasát is előállították. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 26 éves nő ellen szabálysértés miatt körözés volt érvényben, míg a 27 éves férfit több elfogatóparancs alapján keresték. A sofőrről az is kiderült, hogy engedély nélkül vezetett, ruházatából pedig egy fecskendő került elő kábítószergyanús folyadékkal. A férfi utas zoknijában bruttó 13,1 gramm fehér port találtak, amely szintén kábítószergyanús anyagnak minősült. Mint később kiderült, ő volt a jármű tulajdonosa is.
A BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságán elvégzett gyorsteszt mindhárom személy esetében pozitív eredményt mutatott, ezért a rendőrök mintavételt rendeltek el. Az óbudai nyomozók a sofőrt és két utasát kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az intézkedés során az is kiderült, hogy az autón nem a hozzá tartozó hatósági jelzés volt. Emiatt a jármű tulajdonosával szemben nemcsak kábítószer birtoklása vétség, hanem egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt is eljárás indult. A férfit egy korábban kiadott elfogatóparancs alapján őrizetbe vették. A közlekedési szabályszegéseket a rendőrség külön eljárásban vizsgálja.
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!