Pénzcentrum • 2024. április 2. 18:03
Tanúkat keres a rendőrség, akik segíthetnek felgöngyölíteni, mi történt azon a szörnyű délutánon.
A 11. Esztergom-Nyerges Rally második versenynapján, 2024. március 24-én 12 óra 20 perc körüli időben a 1126-os számú úton Lábatlan és Bajót között a 6-os kilométerszelvényben az egyik versenyautó letért az útról és az út menti füves területen tartózkodók közé hajtott. A súlyos balesetről a Pénzcentrum is beszámolt.
A rendőrség a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja – halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság várja azok jelentkezését, akik fenti eseménnyel kapcsolatban érdemi információval, illetve videófelvétellel rendelkeznek. Kérjük, kizárólag azon tanúk jelentkezzenek, akiknek olyan felvétel van a birtokukban, amely közvetlenül a baleset bekövetkezésével összefüggésbe hozható.
A rendőrség kéri, hogy amennyiben valakinek információja van, az személyesen jelenjen meg a rendőr-főkapitányságon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón vagy a 34-517-777-es telefonszámon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
camlapkép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA